Napi friss

Online zaklatás elleni kampányhoz csatlakozott Kiszel Tünde lánya

Hunyadi Donatellát gyerekkorától kezdve érték bántó szavak.

Az Így gyűlöltek ők nevű kezdeményezéshez csatlakozott Kiszel Tünde 21 éves lánya, Hunyadi Donatella. „Legtöbben a televízióból, a közösségi médiából ismerhettek édesanyám révén, ahol szinte egész eddigi életemben valamilyen formában jelen voltam, így talán nem titok, hogy sajnos én is többször áldozatul estem az internetes zaklatásnak” – olvasható a Donatelláról készült kampányfotó mellett. Először nagyon rosszul érintették, de mára már felülkerekedett az esetleg előforduló hasonló eseteken, és tudja, a gyűlölködőknek nem vele van bajuk, hanem saját magukkal.

Donatella tavaly nyáron a Bestnek adott interjújában mesélt arról, hogy gyerekkorában személyesen is kapott bőven hideget-meleget. „Általános iskolában sokat gúnyoltak, oda-odaszóltak nekem, olyankor néha megfordult a fejemben, miért pont velem történik mindez. Idővel azonban megerősödtem. A gimnáziumba már úgy léptem be, nem érdekel, mit mondanak vagy gondolnak mások, csak magamra koncentráltam” – idézte fel Kiszel Tünde lány, aki ma már a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának ének-zene és zongora szakán tanul, miközben modellkarrierjét is építi.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!