Napi friss

Pápai Jociéknál karácsonyfa és nagy ünneplés sincs

Mindennek különleges oka van.

A tatai tó partján sétálgatva mesélt az életéről Pápai Joci, amikor a Propaganda műsorvezetője, Till Attila a karácsony ünnepléséről kérdezte. „Nálunk az egész évben együtt van a család, mindig szeretjük egymást – mondta. Majd különös dolgot árult el a köztudottan mélyen hívő művész. – Nem állítunk karácsonyfát, mert a karácsonyt világi ünnepnek tartjuk.” Ám az már nem derült ki a riportból, hogy Joci melyik felekezet tagja.

Az őt kérdező Till Attilának akkor is kerekedett a szeme, amikor a Sztárban Sztár leszek! zsűritagja elmesélte, hogy 11 és fél éves kora óta kapcsolatban él. 14 évesen már úgy élt együtt egy lánnyal, hogy a lány vasalt rá. „Ne, ezt nem hiszem el – hitetlenkedett Tilla. – De, mert nekem mindig 3-4 évvel idősebb barátnőim voltak” – adta meg a magyarázatot a zenész, aki a padokra mutatva arra is nosztalgiával emlékezett, hogy mi minden történt anno ott.

Pápai Joci azt is elmondta, hogy soha nem tanult jól, számára mindig a zene volt az első. Mindenhová a gitárjával a hátán járt, és az iskolában is úgy magolta be a verset, hogy zenét írt hozzá. A kétszeres A Dal-győztes a rá jellemző vidámsággal mesélt magáról, az arca csak akkor komorodott el, amikor a 2004-es Megasztár került szóba. „Engem sokáig nem szerettek. A közönség egy embert szavazhatott vissza a Megasztárba, az én voltam, de a zsűri nem szeretett. Ők eldöntötték, hogy ebben a műsorban csak egy cigány fiú lehet, és az Caramel” – mondta szomorúan, és hiába vigasztalta Tilla, hogy ez nem igaz, mert ő emlékszik, hogy kifejezetten kedvelte őt a zsűri, Jocit nem lehetett meggyőzni.

Kiemelt kép: TV2

Story Híradó

Előfizetési ajánlatunk

Megjelent a Story téli különszáma