Napi friss

Elszabadultak az indulatok a Farm VIP-ban: egymás torkának estek a játékosok

Oláh Gergő annyira nem bírta elviselni a konfliktust, hogy inkább odébbállt.

A TV2 műsorában a játékosoknak olyan kérdésekre kellett választ adniuk, hogy kivel a legnehezebb együtt élni, ki az, aki a leginkább és a legtöbbet beszél a többiekről a hátuk mögött, illetve ki a legidegesítőbb közülük. A többség pedig úgy látta, mindhárom kérdésre az a választ, hogy Póth Diána.

Az egykori műkorcsolyázó leginkább azt vette a szívére, hogy a többi játékos kétszínűnek tartja, ezért férjével, Gyepes Gáborral, azaz Gyepivel asztalhoz ültették a többieket, hogy utánajárjanak, pontosan ki is gondolja így. Csakhogy nem várt indulatokat váltott ki a házaspár akciója. Először parázs vita alakult ki Diána és Kammerer Zoltán között, mondván, utóbbi három hétig szidta Nagy Noémit a háta mögött. (A sportoló korábban azon dühöngött, hogy Noémi állítólag direkt tett tönkre egy varrógépet, ami egy termelési feladathoz kellett, valamint hogy a divattervező szerinte olykor lenézően beszélt a többi játékosról.) Noéminek természetesen rosszulesett mindezt hallania. „Nagyot csalódtam Zoliban, nekem ő volt itt a legjobb barátom, a bizalmasom, szinte mindent vele beszéltem meg. Most meg olyanokat kell hallgatnom, hogy szándékosan elrontottam a varrógépet?!” – kérdezte láthatóan feldúltan.

Henry Kettner úgy volt vele, inkább meg sem szólal, mert röhejesnek tartotta az egész szituációt. Miután hosszú percek és az adok-kapok után sem derült ki, melyik játékos is tartja kétszínűnek Diánát, Oláh Gergő egyszerűen felállt az asztaltól, és elment inkább begyújtani a tüzet.

Kiemelt kép: TV2

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!