Így él most Yoko Ono, John Lennon özvegye, aki évekkel ezelőtt eltűnt a világ szeme elől
Volt idő, amikor a világ minden lépését figyelte, ma viszont szinte már remeteként él. Yoko Ono neve örökre összeforrt a Beatles legendás tagjáéval, John Lennonéval, ám az egykori művész-aktivista az utóbbi években teljesen visszavonult a nyilvánosságtól.
Kevesen tudják, hogyan telnek mostanában Yoko Ono napjai. A híres özvegy ma már 93 esztendős, és évekkel ezelőtt eltűnt a világ szeme elől. Több mint fél évszázadon át a legendás New York-i épületben, a Dakota-házban lakott – ott, amelynek bejárata előtt lelőtték John Lennont.
Az idős asszony végül évekkel ezelőtt elköltözött egy hatalmas birtokra New York állam északi részén. A farmot még Lennonnal együtt vásárolták 1978-ban, és ma már ez szolgál állandó otthonául. A Dakota-beli lakást ugyanakkor továbbra is megtartotta – itt éltek együtt Lennonnal, és valószínűleg képtelen lenne megválni tőle.
Yoko Ono kerekesszékbe kényszerült
A japán művész visszavonulásának oka egyrészt az idős kora, másrészt a gyengülő egészsége. Nyilvános szereplései fokozatosan lettek egyre ritkábbak, utoljára 2018-ban jelent meg személyesen egy rendezvényen.
Az elmúlt években többször is kerekesszékben látták, és állítólag ápolók segítségére szorul, családja azonban nem részletezte egészségi állapotát.
Yoko Ono és John Lennon 1966-ban ismerkedtek meg, amikor a Beatles sztárja ellátogatott a japán művésznő egyik londoni kiállítására. Különleges szerelmüket 1969-ben házassággal pecsételték meg, és gyakorlatilag elválaszthatatlanok voltak: közösen készítettek zenét, performanszokat, és együtt kampányoltak a békéért.
John Lennonnal legendás pár voltak
Házasságuk azonban köztudottan tragikus véget ért, amikor Lennont 1980. december 8-án meggyilkolták New Yorkban, éppen a híres Dakota-ház előtt, ahol a házaspár élt. Az énekes mindössze 40 éves volt.
A házaspár egyetlen közös gyermeke, Sean Ono Lennon ma már 51 éves. Édesapjához hasonlóan zenész és dalszerző, plusz producer lett, emellett ő felügyeli édesanyja jótékonysági ügyeit és John Lennon hagyatékát is. Sean az elmúlt években Grammy-díjat is nyert.
Yoko Onónak három unokája is van – kettő a korábban született lányától, Kyokótól, a fiának pedig most szeptemberben született meg az első gyereke, egy kisfiú, Aurelius.
Bár Yoko már nem mutatkozik a nyilvánosság előtt és a világ egy ideje csak az alkotásain keresztül találkozhat vele, a fia szerint továbbra is ugyanaz az érzékeny, spirituális gondolkodó maradt, aki egész életében volt.
Az asztrológia, a tarot-kártyák és más ezoterikus témák iránti érdeklődése sem halványult az évek során.