Ők voltak Katalin szerelmei Vilmos herceg előtt
Ma már elképzelhetetlennek tűnik, hogy ne Vilmos herceg legyen Kate Middleton, azaz ma már Katalin walesi hercegné párja. Kettejük szerelme több mint két évtizede kezdődött, de a trónörökös leendő feleségének azt megelőzően is volt élete, és voltak korábbi ifjúkori szerelmei.
Ma már jól ismert a történet, hogyan szeretett egymásba a brit trónörökös, Vilmos herceg és Katalin a skóciai St. Andrews-i Egyetemen. 2011-ben össze is házasodtak, és nevelik három gyereküket, György herceget, Sarolta hercegnőt és Lajos herceget. Ám mielőtt a világ egyik legismertebb királyi love storyjának főszereplőjévé vált volna, Katalinnak is volt néhány komolyabb románca.
Harry Blakelock, az első nagy szerelem
A legtöbb királyi szakértő szerint Harry Blakelock volt Katalin első igazi szerelme. A fiatalok még a középiskolában, a Marlborough College falai közt jöttek össze a kilencvenes évek végén.
A kapcsolat azonban nem bizonyult tartósnak, a szakítás pedig állítólag különösen megviselte a későbbi hercegnét. Ismerősei szerint Katalin még a 2001-es firenzei tartózkodása idején is sokat gondolt Harryre, aki többször összezavarta az érzéseit.
A férfi ma sikeres biztosítási szakember, családot alapított, és nyugodt életet él a nyilvánosságtól távol, bár idén év elején felkerült a YouTube-ra egy vele készült beszélgetés.
Willem Marx, a világjáró újságíró
Katalin neve egy másik gimnáziumi diáktárséval, Willem Marxéval is összefonódott. Nem minden forrás ért egyet abban, mennyire volt komoly a kapcsolatuk, de több életrajz szerint randiztak egymással a középiskolás évek alatt.
Végül barátságban váltak el, erre tökéletes bizonyíték, hogy Willem meghívást kapott Katalin és Vilmos 2011-es esküvőjére.
Marx később újságíróként futott be szép karriert: nemzetközi tudósítóként dolgozik, rendszeresen szerepel amerikai televíziós csatornákon, és világszerte jelentkezik be különböző helyszínekről.
Rupert Finch, a „majdnem Vilmos”
Amikor Katalin megkezdte tanulmányait a St. Andrews-i Egyetemen, egyáltalán nem Vilmos herceg volt a kiszemeltje. Egy rövid ideig egy másik hallgatóhoz, Rupert Finch-hez fűzték gyengéd szálak.
A nála pár évvel idősebb egyetemistát sokan Katalin első komoly egyetemi barátjaként emlegetik. Kapcsolatuk 2001-ben kezdődött, de egy évig sem tartott.
A szakítás békés volt, olyannyira, hogy Rupert később szintén ott volt a királyi esküvő vendégei között.
Ma elismert ügyvéd Londonban, felesége Lady Natasha Rufus Isaacs, a Beulah divatmárka társalapítója. Nekik is három gyerekük született, mint Katalinéknak.
Henry Ropner, vigasz a köztes időben
Katalin és Vilmos kapcsolatában 2007-ben volt egy komoly hullámvölgy, amikor átmenetileg különváltak útjaik. Ebben az időszakban rövid románc bontakozott ki Katalin és Henry Ropner között, aki Vilmos egyik régi barátja volt az Etonban töltött időkből.
A románc nem bizonyult hosszú életűnek, valószínűleg azért, mert eleve csak afféle vigasz volt Katalin számára a fájó szakítás után.
Aztán a hercegi pár hamar újra egymásra talált, és a többi már történelem. Henry is megnősült, és a családi üzleti birodalomban építi a karrierjét.
Így aztán, bár Katalin életében akadt néhány fontos férfi Vilmos előtt, egyik kapcsolat sem bizonyult olyan erősnek, hogy felülírja a sorsát. A hercegi pár pedig immár tizenöt éve együtt építi a brit monarchia jövőjét.