Megrázó: Ben Affleck otthonában halt meg az édesanyja, itt az utolsó közös fotó
Gyászol az Oscar-díjas hollywoodi sztár: Ben Affleck nemrég elveszítette élete egyik legfontosabb szereplőjét, ráadásul igazán drámai körülmények között. A színész édesanyja már júniusban elhunyt, de a gyászhír csak most került napvilágra.
Ez a nyár szomorúsággal terhes Ben Affleck és a családja számára. Most derült ki, hogy meghalt a világsztár és szintén színész-rendező öccse, Casey Affleck édesanyja. A 83 éves Chris Anne Affleck június elején hunyt el, és a veszteséget még megrázóbbá teszi, hogy a mamát Ben Affleck otthonában érte a halál.
Most a tragédia körülményeire is fény derült. Az idős asszonyt súlyos betegség vitte el, a hivatalos dokumentumok szerint a közvetlen halálok szív- és légzésleállás volt, ám hónapok óta hasnyálmirigyrákkal küzdött.
Ben Affleck otthon ápolta rákbeteg édesanyját
Édesanyja Ben Los Angeles-i otthonában töltötte utolsó napjait, ami sokakat megérintett. Ez arra utal, hogy a színész mindent megtett érte a legnehezebb időszakban, biztosította számára a nyugalmat, és maga is segített ápolni a legvégsőkig.
A család számára egy kis vigaszt jelent, hogy Chris Anne néhány nappal azután hunyt el, hogy teljesült az utolsó kívánsága. A diagnózis után ugyanis egyetlen cél lebegett a szeme előtt: megérni, hogy az unokája elballagjon az iskolából. A család beszámolója szerint május 31-én még együtt ünnepelte szeretteivel ezt a fontos eseményt, két nappal később pedig álmában, békésen távozott.
A mama is különleges ember volt
Chris Affleck amúgy több volt „egyszerű” sztáranyukánál, aki két Oscar-díjas színészt is adott a világnak. Az asszony annak idején a Harvardon végzett, közel négy évtizeden át tanított, emellett egész életében aktívan kiállt a civil jogokért, és felkarolt fontos társadalmi ügyeket.
Világsztár fiához nagyon közel állt, gyakran fotózták le őket együtt. A mama Affleck támasza volt akkor is, amikor többször is próbált megküzdeni az alkoholfüggőségével – a színész most már hosszú évek óta nem iszik.
Súlyos családi örökség
A család történetében nem a színész volt az egyetlen, aki szenvedélybetegséggel küzdött. Affleck többször nyíltan beszélt arról, hogy az alkoholizmus családi örökség náluk. Édesapja, Timothy Affleck hosszú éveken át súlyos függő volt, és Ben mesélt arról, gyerekként mennyire megviselte, hogy az apja egész nap ivott, és látnia kellett, mit művel vele az alkohol.
A szülők el is váltak emiatt, és bár Timothynak végül sikerült letennie a poharat, a trauma megmaradt. Ben Affleck később maga is többször vonult elvonóra, és számos interjúban beszélt arról, hogy családjában nemcsak az alkoholizmus, hanem mentális problémák is jelen voltak.
A színész fiatal kora óta maga is súlyos depresszióval és szorongással küzd. Szerinte rendkívül nehéz megszakítani ezt az örökséget, de jó ideje mindent megtesz azért, hogy sikerüljön józannak maradnia.