Egyszerre küzdött 4. stádiumú rákkal a legendás színész és a lánya: együtt győzték le a betegséget
Egy rákdiagnózis már önmagában is megrázó egy család életében, de amikor egyszerre két családtag lesz beteg, az tényleg felfoghatatlan csapás. Márpedig pont ez történt William Shatnerrel, a Star Trek sztárjával és legkisebb lányával.
Nemrég arról írtunk a story.hu-n, hogy milyen elképesztő formában van ma is a Star Trek sorozat legendás Kirk kapitánya, aki 95 évesen épp készül fellépni a metálzenekarával. Az csak utána derült ki, hogy William Shatner közben pár éve megküzdött a rákkal – nem is akármilyen körülmények között. Ugyanis vele egyszerre a lányát, a ma 61 éves Melanie Shatner Gretschet is előrehaladott rákkal diagnosztizálták.
Apa és lánya most először meséltek részletesen arról, hogyan néztek szembe a 4. stádiumú, vagyis legsúlyosabb rákkal – és hogyan segítették egymást a legnehezebb időszakban.
Sokkolta a családot a kettős diagnózis
A történet Melanie betegségével kezdődött. A nő 2022 júliusában észrevett egy apró csomót a mellében. Bár néhány hónappal korábban még negatív lett a mammográfiás vizsgálata, az ösztöne azt súgta, hogy valami nincs rendben. Igaza volt.
A vizsgálatok kimutatták, hogy HER2-pozitív mellrákja van, amely már a mellkasában található nyirokcsomókra is átterjedt, és 4. stádiumú daganatról volt szó.
A diagnózis sokkolta a családot. Melanie kemoterápiás kezeléseken esett át, célzott gyógyszereket kapott, kettős melleltávolító műtéten esett át, majd 30 sugárkezelést is végigcsinált. Később bevallotta, hogy fizikailag a kemoterápia, lelkileg pedig a sugárkezelés viselte meg leginkább.
Miközben Melanie a túlélésért küzdött, újabb csapás érte a famíliát. 2023 júniusában William Shatner arcán egy növekedő csomót fedeztek fel. Az elején azt hitték, egy elzáródott nyálmirigy okozza a problémát, ám a további vizsgálatok sokkal súlyosabb eredményt hoztak: a színésznél 4. stádiumú, rosszindulatú melanómát diagnosztizáltak, az áttétek pedig már a tüdejére és az agyára is átterjedtek.
A színész és a lánya egymást támogatták a bajban
A Kirk kapitányként világhírűvé vált sztár daganatát műtéttel eltávolították, ezt követően pedig két éven át immunterápiás kezelést kapott, hogy a szervezetében maradt áttéteket is leküzdjék.
Shatner a rá jellemző optimizmussal fogadta a hírt. A lánya szerint édesapja szinte tudomást sem vett a bajról, ugyanúgy élte tovább az életét.
A legmeghatóbb az, ahogyan apa és lánya egymást támogatták. Shatner nemcsak érzelmi támaszt nyújtott Melanie-nak, hanem lánya költséges kezeléseit is finanszírozta.
Melanie gyakran kétségbeesett, attól félt, hogy nem éli túl a betegséget. Ilyenkor az édesapja egy nagy öleléssel adott neki erőt.
Minden jó, ha a vége jó!
A küzdelem végül mindkettejük számára győzelemmel végződött, együtt leküzdötték a betegséget. A vizsgálatok szerint apa és lánya 2024 végére rákmentessé vált.
Azt mondják, ez a közösen megélt nehéz időszak megtanította őket arra, hogy még jobban értékeljék az élet apró csodáit, és még inkább összekovácsolta a családot.
Shatner és Melanie pedig most közösen egy podcastot is indítottak No Time But Now – Nem máskor, hanem most címen, ebben az egészség, a hosszú életről és túlélés van a középpontban.