Meglepő titkot őriz a királyi család otthona: ezt még Shakespeare is saját szemével láthatta
A Buckhingam-palota mellett a brit monarchia szimbólumának is tekinthető a windsori kastély. Most kiderült: a királyi család egyik kedvelt rezidenciája olyan titkot rejt, amelyről eddig kevesen tudtak.
A windsori kastély a világ legnagyobb jelenleg is használt királyi kastélya, még I. Vilmos korából, azaz a 11. századból maradt fenn. Azóta persze rengeteg változás történt az előkelő épületegyüttes területén, amely a brit királyi család, így III. Károly király egyik legfontosabb rezidenciája. Nemrég egy különös tényre derült fény egy 1607-ben készült térképnek köszönhető, amelyet annak idején John Norden térképész rajzolt meg, és amely a windsori birtokot mutatja be a kora újkorban.
A kastély területén egykor egy régesrégi teniszpálya is állt, ami több mint 400 éves. Abban a korszakban alakították ki nem sokkal azelőtt, amikor William Shakespeare élt és alkotott. A dokumentum szerint VIII. Henrik király építtette a teniszpályát a kastély ikonikus Kerek Tornyának tövében, még azelőtt, hogy a sport a mai formáját elnyerte volna. Az eredeti pálya mára ugyan eltűnt, de a térkép tanúsága szerint egykor a királyi mindennapok része volt.
A történet irodalmi szempontból is izgalmas, ugyanis maga a nagy drámaíró maga is láthatta a királyi sportpályát. A szakértők szerint Shakespeare pontosan ezt a Windsort ismerhette, amikor megírta A windsori víg nők című darabját 1602-ben. A műben szereplő helyszínek – például a Little Park, a mai Home Park elődje – mind felismerhetők a térképen. Így könnyen elképzelhető, hogy a drámaíró saját szemével látta a területet, amelynek az egykori teniszpálya is része volt.
Katalin hercegné rajong a teniszért
Bár Károly király nem él életvitelszerűen Windsorban, a kastély ma is fontos szerepet tölt be a monarchia életében: állami látogatások helyszíne. Az uralkodó édesanyja, II. Erzsébet királynő azonban élt is itt, és előszeretettel használta pihenésre. A tenisz pedig nem tűnt el teljesen a birtokról.
A walesi hercegi pár, Vilmos és Katalin jelenlegi család otthonának, a Forest Lodge-nak a közelében ma is található teniszpálya. A hercegné nagy rajongója a sportnak – és igazán izgalmas belegondolni, hogy már a több mint négy évszázaddal ezelőtti királyi ősök is szívesen hódoltak egy ilyen időtöltésnek.
Kiemelt kép: Getty Images