Örömhír a rajongóknak: végre megérkeztek az első fotók Meryem Uzerliről és Halit Ergençről, akik 15 év után először álltak újra együtt kamera elé. A Magyarországon 2013 és 2018 között sugárzott, Törökországban 2011-ben debütált Szulejmán sorozat legendás párosa – Hürrem és a nagy szultán – most egészen más szerepben, de ugyanazzal az ellenállhatatlan kisugárzással tér vissza. A frissen nyilvánosságra került képek az İmrozda Bahar – magyarul Egy tavasz Imrozban – című film forgatásán készültek.
A produkció a hírek szerint egy szívhez szóló szerelmesfilm lesz, az pedig első pillantásra egyértelmű, hogy a kémia a két sztár között nem kopott meg az évek alatt. A Szulejmán rajongói joggal érzik úgy, mintha visszakapnának egy darabot a tévétörténet egyik legnépzserűbb love storyjából.
A story.hu már korábban megírta a bomba hírt, hogy a két sztár újra együtt szerepel. Akkor derült ki, hogy hosszú évek után mindketten rábólintottak a közös munkára, és elfogadták Emre Oskay producer felkérését. A Sky Films produkciójában készülő film rendezője az érzelmi mélységeiről ismert Özcan Alper, ami csak tovább fokozza a várakozást.

Meryem Uzerli máig óriási kedvenc
Az İmrozda Bahar nem kosztümös alkotás lesz, hanem egy lírai, felnőtt szerelmesfilm, amely két, a múltjával küzdő ember találkozását meséli el Gökçeada városában Imroz különleges hangulatú szigetén. A történet középpontjában a második esély és az újrakezdés áll, és már most sejthető, hogy a két főszereplő ismét mély érzelmeket jelenít majd meg a filmvásznon vagy a képernyőn.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A forgatásról frissen kikerült képeken Meryem Uzerlit egy igen érzelmes pillanatban kapták le, Halit Ergenc pedig gondterheltnek és komolynak tűnik. Egy biztos: Hürrem és Szulejmán együtt újra esemény, a török közösségi oldalakon pörögnek a két török színész újraegyesüléséről szóló hírek. Hogy nálunk hol és mikor lehet majd látni a készülő közös filmet, az még a jövő zenéje.
A legendás páros friss fotóiért kattintson ide!
Kiemelt kép: Profimedia




