Bár fiatalos kisugárzását látva ezt nehéz elhinni, Demi Moore elmúlt 63 éves. A legtöbb nő az ő korában inkább rövid frizurára vált, a közkeletű vélekedés szerint ugyanis egy bizonyos kor felett ez jobban áll az idősödő nőknek. Ám a színésznő ma is ugyanazzal a hosszú, fényes, fekete sörénnyel hódít, amelyet évtizedek óta irigyel a világ – és ami gyakorlatilag a védjegyévé vált.
De nemcsak emiatt nem hajlandó megválni hosszú tincseitől. Egyrészt a derekáig érő lobonccal is szeretne határozottan ellenállni a társadalmi elvárásoknak. Másrészt úgy véli, a hosszú haj szabadságot, önazonosságot és mélyen személyes történetet hordoz. Ahogyan ő fogalmazott:
„Van egyfajta végtelen szabadság abban, ha hagyod, hogy a hajad egyszerűen olyan legyen, amilyen,, és engeded, hogy meséljen rólad. Én hosszú hajjal érzem magam a leginkább önmagamnak.”

Demi azt mondja, a gyerekei nevelésével töltött évek alatt egyszerűen hagyta nőni a haját – és rájött, hogy imádja így. Sosem hitt abban a szabályban, hogy egy bizonyos életkor fölött kötelező levágatni.
„Én nem veszem be azt a maszlagot, hogy az idősebb nők csak rövid hajat viselhetnek. Ennek ugyan mi értelme?”
– berzenkedett. A hosszú haj ugyanakkor nem csupán külsőség számára: Moore szerint sok nő épp menopauza környékén vágatja le a haját, amikor már kevésbé érzi magát nőiesnek vagy vonzónak. Ő viszont épp ellenkezőleg: nagyon is ragaszkodik ahhoz, ami erőt, nőiességet és folytonosságot sugároz.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ami a hajápolást illeti, Demi Moore meglepően lusta, és pont ez a titka. Alig jár fodrászhoz, kerüli, hogy nagy hő érje a haját, minimálisra veszi a stylingot, és hetente csak egyszer használ intenzív ápoló hajmaszkot. A fodrásznál mindig csak egy leheletnyi vágást kér, a haja hosszát ugyanis féltve őrzi. A színésznő azt mondja, számára a szépség nem a trendek követését, hanem az autentikus létezést, az önazonosságot jelenti.
Kiemelt kép és fotó: Getty Images



