A hollywoodi legenda, Tony Curtis lánya aztán soha nem tett lakatot a szájára. Ő az egyik legőszintébb sztár a film fővárosában. Jamie Lee Curtis akkor sem finomkodott, amikor a plasztikai műtétek és egyéb szépészeti beavatkozások elharapózott divatjáról beszélt, amit rettenetesen károsnak tart.
„Az az elgondolás, hogy teljesen átalakíthatod a megjelenésedet különböző vegyszerek, töltőanyagok, sebészeti beavatkozások segítségével, mostanra azt eredményezte, hogy nők generációinak torzították el a külsejét. Ilyen-olyan módszerekkel próbálták megváltoztatni magukat valamilyen elképzelt szépségideál jegyében, ma pedig már a mesterséges intelligencia állítja elő az új normát, aminek ezek a nők kétségbeesetten igyekeznek megfelelni: most már a filterezett arc az, amire vágynak.
Nyilván a valódi arcunk és a filterezett között zongorázni lehet a különbséget, és a legtöbben úgy gondolják, hogy az utóbbi néz ki jobban. Csak hát, amit szebbnek hisznek, az sajnos teljesen hamis, semmi köze a valósághoz.
Annyian beleesnek ebbe a csapdába, egész tömegek, hiszen a médiából mindenhonnan ez ömlik ránk. A kozmetikai ipar gyakorlatilag népirtást végez. Nem félek használni ezt a nagyon erős kifejezést, még ha tudom is, hogy sokan felháborodnak rajta, hiszen az eredeti jelentése annyival szörnyűbb dolgot takar. De úgy érzem, mégis ráillik arra, ami történik: a természetes megjelenésű emberek eltüntetéséről van szó” – fakadt ki a minap a színésznő egy interjúban.

Nem akar személyeskedni
Kijelentette: szándékosan használ a kelleténél talán erősebb szavakat, hogy minél nyomatékosabban fejezze ki az ellenérzését a plasztikai műtétekkel szemben, és ezzel elgondolkodtassa az embereket. Jamie Lee Curtis nagyon jóban van filmbeli partnerével, Lindsay Lohannel, aki a Megint nem férek a bőrödbe című vadonatúj folytatásban is a lányát játssza.
Fel is vetették neki, hogy ha ennyire élesen bírálja a szépészeti beavatkozásokat, ugyan mit szól ahhoz, hogy a 39 éves Lindsay Lohan az utóbbi időben gyakorlatilag huszonévessé fiatalodott hasonló művi módszerek segítségével. Curtis erre azt válaszolta, hogy nem szokása beleütni az orrát mások dolgába, csak általánosságban elmondja a véleményét.
Aki elkezdi, nem tud leállni?
„Lindsay az első filmünk óta olyan nekem, mintha tényleg a lányom lenne. De nem szorul rá a tanácsaimra, hiszen felnőtt, okos, kreatív ember. Nem ítélkezem senki felett, soha nem mondtam olyat senkinek, hogy ’te meg mit műveltél magaddal?’ Csak éppen úgy gondolom, hogy a plasztikázás egy soha véget nem érő folyamat: ha egyszer elkezdted, többé nem tudsz leállni. Attól még mindenki maga dönti el, mit akar, nekem semmi közöm hozzá” – jelentette ki. Azt is bevallja, hogy régebben ő is kipróbálta a botoxot. De miközben a ráncai eltűntek, úgy érezte magát tőle, mintha műanyag baba lenne.

Inkább nyugdíjba vonult
A természetes külsejét, így az ősz haját is felvállaló színésznő ma, bőven hatvan fölött jóban van magával, de fiatal színésznőként ő is sokat küzdött az irreális hollywoodi elvárásokkal. Mint mondja, ő maga soha nem tartozott az igazán csinos vagy szép kategóriába, de a szülei – Tony Curtis és Janet Leigh – példáján azt is látta, a szépség mennyire mulandó. „Amint már nem voltak olyan fiatalok és ragyogóak, a karrierjüknek is kezdett leáldozni, ezt pedig nagyon fájdalmas volt végignézni.
Én soha nem akartam, hogy a külsőm vagy a korom határozzon meg. Ezért is vagyok félig-meddig nyugdíjban már úgy harminc éve.
Inkább idejekorán visszavonulok, mint hogy azon kelljen keresztülmennem, amin a szüleimnek.”
Van még rá kereslet
Curtis vélhetően épp a természetes megjelenése és különleges karaktere miatt nem kopott még ki úgy Hollywoodból, mint néhány agyonplasztikázott kolléganője, például Meg Ryan vagy Melanie Griffith. Máig kap szerepeket, idén két másik filmje is készült, és egy hamarosan bemutatandó, Scarpetta című sorozatban is főszerepet játszik Nicole Kidman mellett.

Kiemelt kép és fotók: Getty Images, Profimedia




