Külföldi sztár

Ne dőljön be: sztárok nevében vernek át a csalók

Egyre több olyan történetről hallani, amikor az AI, azaz a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott álhírességek fosztanak ki hiszékeny embereket. Jobb, ha nem mindig hiszünk a szemünknek és a fülünknek, és nem dőlünk be a kedvencünk iránti érzéseinknek!

Rohamosan fejlődik a technológia, amellyel nemcsak hamis, mégis teljesen élethű képeket vagy hangfelvételeket, de megtévesztően valódinak tűnő videókat is lehet készíteni bárkiről. A mesterséges intelligencia előretörésével a jövőben alighanem a szakértők is nehezen mondják majd meg ezekről, hogy nem igaziak, de egy laikusnak végképp reménytelen lesz.

Máris tömegével terjednek olyan deep fake – hamis, de a valódira a megtévesztésig hasonlító – digitális tartalmak, amelyek híres emberek arcával és hangjával élnek vissza, és hétköznapi embereket vernek át vele, többnyire az áldozatok pénzére utazva.

Brad „anyukája” palizta be

Persze ilyenkor a legtöbben azért hallgatnak a józan eszükre, és elgondolkodnak rajta, ugyan miért keresné meg őket ismeretlenül egy világsztár. De akadnak, akik hiszékenyebbek, sebezhetőbbek, és könnyen bedőlnek egy ilyen trükknek. A legutóbb „Jennifer Aniston” vert át egy 43 éves brit férfit.

A személyiségét ellopó álprofil olyan kedves üzenetekben győzködte Paul Davist, és a hitelesség kedvéért még a jogosítványát is megmutatta neki, hogy a férfi elhitte, tényleg a színésznővel beszél, és végül pénzt is utalt neki. Ő még olcsón megúszta, átszámítva alig százezer forintja bánta a naivitását, de akadnak, akik súlyos összegeket veszítenek egy-egy ilyen csaláson.

Év elején egy francia nőről hallhattunk, aki másfél éven át elhitte, hogy Brad Pitt titokban távkapcsolatot folytat vele. Az 53 éves belsőépítész hölgy, Anne az Instagramon keresztül előbb Pitt édesanyjával – pontosabban a magát neki kiadó csalóval – került kapcsolatba, majd „maga a sztár” is írni kezdett neki.

Fotó: Getty Images

Kamu segélykérés a kórházból

„Ha valaki nincs otthon a közösségi média világában, és nem ismeri ezeket az új technológiákat, plusz még a rajongás is elvakítja, akkor sajnos bedőlhet az ilyesminek”

– mondja egy hasonló átverésekkel foglalkozó szakértő. Anne-nel elhitette az ál-Brad, hogy az Angelina Jolie-tól való válása miatt be lett fagyasztva a bankszámlája, és hogy kórházban kezelik veserákkal, emiatt van pénzre szüksége.

Fotókat is küldött a nőnek a kórházi ágyáról, a szerelmes Anne pedig, aki korábban maga is rákkal küzdött, nem vette észre, hogy hamis képekkel van dolga. Így hatalmas összeget utalt át apránként a beteg sztárnak, végül az egész vagyona, úgy 300 millió forint (!) ment rá a kalandra. Miután kiderült, hogy átverték, többször is öngyilkosságot kísérelt meg.

Óvatosságra intik a rajongókat

Ezek az esetek egyáltalán nem egyediek. Ál-Brad Pittek és egyéb hírességek rengeteg embert keresnek meg naponta remek befektetési ajánlatokkal, flörtöléssel, vagy épp jótékony célra kérnek adományokat. Az utóbbi hónapokban Helen Mir­ren, Sandra Bullock és Johnny Depp is figyelmeztették a rajongókat a nevükben elkövetett csalásokra, és mindenkit óvatosságra intettek.

Mirren nevében adományokat próbáltak gyűjteni, amit akár el is lehetne hinni, hiszen a színésznő gyakran áll jótékony ügyek mellé. Depp azután tett közzé figyelmeztető üzenetet, miután kiderült: vagy kétszáz ember tett már feljelentést, miután csalók az ő nevében húztak ki a zsebükből pénzt ilyen-olyan indokokkal.

Fotó: Getty Images

Ezek általában idősebb emberek voltak, akiket a Facebookon keresett meg a hamis Depp. Sandra­ Bullock elmondta, hogy még a húga, Gesine nevében is készítenek kamu profilokat, hogy így tévesszenek meg gyanútlan embereket.

„Soha senkitől nem kérünk pénzt, nehogy bedőljenek ilyesminek”

– kérte. Az áldozatoknak sokszor még az anyagi veszteségnél is jobban fáj a megaláztatás és az őket mardosó szégyen, miután rájönnek, mennyire megvezették őket. No meg a mélységes csalódás – hiszen ők szentül hittek benne, hogy valamilyen fontos ügyben a legjobb szándékkal segítettek a kedvencüknek.

Fellépést sürgetnek

Jó pár sztár – így Taylor Swift vagy épp Björn Ulvaeus az ABBA-ból – nemcsak az ilyen esetek miatt sürgeti a mesterséges intelligencia használatának sokkal szigorúbb szabályozását. Hanem hogy más célra se lehessen ellopni emberek személyiségét, arcát, hangját – hiszen már az előadóművészeknek a munkáját is veszélyezteti a technológia.

Kiemelt kép: Getty Images

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!