Ritka szerelmes fotók készültek a mediterrán térségben vakációzó színésznőről. Hol van már a válása utáni magány! Új párjával láthatóan fülig bele vannak esve egymásba, hiszen a róluk készült nyaralós fotókon szenvedélyesen ölelték-csókolták egymást.
Reese Witherspoon sokáig sikeresen titkolta, hogy ki rabolta el a szívét azután, hogy 2023 elején zátonyra futott a házasságuk magyar származású exférjével, Jim Toth-tal. Csak tavaly ősszel kezdtek arról pletykálni, hogy randevúzik valakivel, aztán kiderült, hogy az illető egy Amerikában élő német bankár és befektető, Oliver Haarmann, akivel évek óta ismerték egymást, és jóban voltak. Mostanra azt is tudni, hogy a barátságuk már tavaly nyáron, kereken egy éve szerelemmé fordult át. Talán a mostani romantikus vakációval az egyéves évfordulót ünnepelték meg…
Reese Witherspoon új párja
Mindenesetre a párt nemrég egy jachtos kiruccanáson kapták lencsevégre a francia Riviérán, Saint-Tropez partjainál, azt megelőzően pedig Olaszországban töltöttek egy kis időt. Az ellesett fotókból nyilvánvaló, hogy a két középkorú szerelmes között nagyon megvan a kémia. A 49 éves színésznő sok hollywoodi kolléganőjétől eltérően nem egy magánál fiatalabb szépfiút, esetleg sztárkollégát választott új párjául, hanem egy első pillantásra kevésbé vonzó külsejű civilt.




De annál valószínűbb, hogy a kapcsolatuk biztos alapokon áll, és nem csak afféle búfelejtő románc! A magas, kissé testes Haarmann sikeres pénzügyi guruként ismert, egykor az egyik legelitebb amerikai egyetemen, a Harvardon végzett. Szeptemberben lesz 58 éves, és maga is elvált ember, két gyerek édesapja.
Semmi jót nem vont meg magától
A fürdőruhás nyaralós fotókból ítélve, amúgy egy kicsit Reese Witherspoon is kikerekedett az utóbbi időben – hát persze, a boldogság köztudottan hizlal. Alighanem erre utalt a színésznő a minap kis Instagram-videójával is, amelyben kedvenc zöldturmixát készítette el, ezzel a kommentárral: „Erre van szükségem, miután vakáción voltam, és hét napon keresztül csak pizzával, spagettivel és fagyival tömtem magam. Minden az egyensúlyról szól, nem igaz?”
Kiemelt kép és fotók: Profimedia




