Nyolc éve, hogy Janet Jackson elvált a korábbi férjétől, a katari Wissam al Manától, és azóta egyedülálló anyaként nevelte közös kisfiukat. Eissa is elmúlt már nyolcesztendős, hiszen nem sokkal a szülők szakítása előtt született. Ahogyan a popsztár a csemetéjét sem mutatja meg évek óta, úgy magánéletéről sem sokat tudni. De most minden jel arra utal, hogy a régóta magányos Janet új párt talált. A minap legalábbis kéz a kézben érkezett egy londoni színházba a nála hét évvel fiatalabb zenész kollégájával, az R&B énekes Maxwell-lel.
Az újdonsült szerelmespár a Kabaré című musical jubileumi, 1500. előadását nézte meg a Kit Kat Clubban, és láthatóan nem zavarta őket, hogy rájuk is vetült némi reflektorfény. A csupa fehérbe öltözött énekesnő fülig érő mosollyal nézett a fotósok kamerájába, és fekete öltönyös, jóvágású partnere szintén remek hangulatban volt. Mint kiderült, a párost már korábban is többször látták együtt különböző eseményeken, de azt nem tudni, pontosan mióta randevúznak.
A rossz nyelvek szerint fogyasztóinjekcióktól van ilyen remek formában!
View this post on Instagram
Janet legutóbb a látványos fogyása miatt került be a hírekbe, az ismerősei még aggódtak is a túl hirtelen súlyvesztés miatt, mert alig hat hét leforgása alatt dobott le húsz kilót, majd tovább vékonyodott – rossz nyelvek szerint ő is a népszerű fogyasztó injekciók segítségével. A popsztárnak mindenesetre mostanában jól mennek a dolgai. Nemrég megkapta az American Music Awards Icon-díját, vagyis életműdíjjal jutalmazták a popzenére gyakorolt globális hatásáért. Emellett a Las Vegas-i állandó show-műsora is nagy siker – bár eredetileg csak május végéig tartott volna, szeptemberre is meghosszabbították.
Kiemelt kép: Getti Images




