Még sztármércével is meglehetősen szokatlan módon lett anya a világ egyik leghíresebb szupermodellje. Naomi Campbell nemcsak egyedülálló szülőként vállalt két gyereket, akiket béranya hozott világra, de már elmúlt ötvenéves, mire az első kisbabáját a karjában tarthatta. Sőt 53 volt, mire a második megérkezett.
Naomi Campbell azóta is szingli anyaként neveli a két kicsit, a négyéves lányát és a kétéves kisfiát, akiknek a nevét azóta is csak találgatja a világ. Ahogyan azt is, hogy vajon ismeretlen donort vett igénybe a modell, vagy esetleg egy barátja segítette ki, hogy lombikprogram segítségével megfoganhasson a két gyerek.
Csak a hátukat láthatjuk
A híres anyuka a csemetéi arcát sem mutatta meg soha, de időről időre azért megoszt róluk fotókat az Instagram-oldalán. A legfrissebb képeken – az egyik strandon készült, a másik egy erdei sétán fát ölelgetve – legalább annyi látszik, hogy mekkorát nőttek a modell csemetéi. Naomi arról gyakran áradozik, hogy az anyaság a legnagyobb áldás az életében, és a két kicsit mindig ilyen érzelmes nevekkel illeti: ők a „szívdobbanásaim”, a „boldogságaim”, „földre szállt angyalok”.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ugyanakkor 55 évesen továbbra is dolgozó anyaként éli az életét, és rengeteget utazik szerte a világban, hol Dubajban, hol Párizsban, hol Ibizán vagy épp Cannes-ban tűnik fel egy divatbemutatón, fotózáson vagy épp társasági eseményen. A fényes sztárpartikról és a jachtozásról sem mondott le, rengeteg fotó készül róla nyilvános eseményeken. A két kicsit pedig mindenhová viszi magával, feltehetően az állandó dadákkal együtt, akik a gondjukat viselik, amíg a mamának épp más teendője akad.
Árulkodó szülinapi köszöntő
A szingli anyaság, mint családmodell, nem ismeretlen Naomi számára, hiszen őt is egyedül nevelte fel az édesanyja Londonban. Mindig is azt mondogatta, hogy ha egy bizonyos korig nem találja meg az igazit, akkor magányosan is belevág a családalapításba. A sors különös szeszély folytán azonban végül mégis talált társat – még ha nem is egészen a megszokott felállásban.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az utóbbi években állandó kísérő az oldalán egy jóképű szaúdi férfi, Mohammed Al Turki, nemrég is együtt voltak nyaralni. Míg sokan azon spekuláltak, hogy vajon a 40 éves filmproducer a kedvese-e, a modell a minap végre tiszta vizet öntött a pohárba, amikor így köszöntötte a férfit:
„Boldog születésnapot választott családomnak, az én Mómnak. Nagyon büszke vagyok mindenre, amit tettél és teszel, és mélységes hálát érzek, amiért jelen vagy az életemben. Óriási öröm számomra a barátságunk – és a ’család-ságunk’. Nagyon szeretünk, Mo nagybácsi” – fogalmazott az egykori topmodell.
Több mint nagybácsi?
Szavaiból az világlik ki, hogy Turki aktívan részt vállal a família életében, és Naomi csemetéi számára is afféle apafigura-pótlék, tiszteletbeli nagybácsi. Egyesek szerint akár az is lehetséges, hogy ő a két gyerek biológiai apja, innen a szoros kötelék.
Hogy nem szerelemről van szó, azt valószínűsíti a pletyka, miszerint a producer valószínűleg a saját neméhez vonzódik, még ha ezt nyilvánosan nem is vállalja fel. Szülőhazájában, Szaúd-Arábiában a homoszexualitás ugyanis főbenjáró bűnnek számít. Nem ritka, hogy hasonló cipőben járók, akiknek nem lehet „rendes” saját családjuk, összeszövetkeznek valakivel, aki szintén gyerekre vágyik, és kicsit szokatlan felállásban vállalnak babát.
Fantasztikus formában
Nem véletlenül Naomi a világ egyik legismertebb szupermodellje, tökéletes alakját mindig is nők milliói irigyelték. E téren mintha megállt volna vele az idő, hiszen bőven ötven fölött is megőrizte bomba külsejét. A mai napig rengeteg felkérést kap, a kifutón is gyakran feltűnik.
Kiemelt kép: Getty Images




