A jégkirálynő, ahogyan sokan hívják, pár éve még azt mondta, soha nem mond le a Vogue főszerkesztői pozíciójáról, onnan csak a halál taszíthatja le. Ám most váratlanul mégis távozik, igaz, továbbra is a Vogue globális szerkesztőségi igazgatójaként, valamint anyavállalatának a tartalomigazgatójaként fog dolgozni.
Róla szól Az ördög Pradát visel film?
Dame Anna Wintourt, akit nemrégiben III. Károly király lovagi címre emelt, a legtöbben valószínűleg Az ördög Pradát visel film kapcsán ismerjük. A mozi egy könyv alapján született, amit Anna régi asszisztense írt. Épp ezért adódott a párhuzam, amit a szerző hivatalosan sosem ismert el: hogy a Meryl Streep által alakított rideg, szívtelen, vérprofi Miranda Priestly karakterének Wintour az ihletője. Pedig így van, ezért jelent meg Anna a film premierjén tetőtől talpig Pradában.
„A közönség és az emberek, akikkel együtt dolgozom, döntsék el, van-e hasonlóság köztem és Miranda Priestly között”
– mondta akkoriban. Ám a tények az érintettek helyett is beszéltek: a Vogue-ban semmi nem jelenhetett meg a filmről, sőt Anna a divat nagyágyúit is válaszút elé állította. Közölte velük, ha szerepelni mernek a moziban, soha nem jelenhetnek meg többet a magazinban. Egyedül Valentino mert ellenszegülni neki. De honnan jött a „divat tűsarkas Sztálinja”, ahogyan a háta mögött gúnyolják?

Anna 1949-ben született Londonban. Három testvére közül a bátyja korán meghalt. Apja szerkesztő volt egy napilapnál, tőle örökölte újságírói vénáját. Mindig is egy jelenség volt: tinikorában vágatta magának a bubifrizuráját, a fazont, amit ma is visel. De lázadott az iskolai egyenruha ellen, és mivel jegyei is romlottak, ezért inkább 16 évesen otthagyta a sulit.
„A te munkádat akarom”
Soha nem tanult többet, inkább butikokban, áruházakban dolgozott. Imádta a divatot, minden bemutatón ott volt, véleményt mondott, így végül megkaparintott egy újságírói állást 1970-ben. Öt évvel később már New Yorkban dolgozott a híres Harper’s Bazaar divatszerkesztőjeként. Ez idő alatt folytatott rövid viszonyt Bob Marley-val. Ekkor már Atom Annának hívták a háta mögött, olyan munkatempót diktált. ’83-ban a brit Vogue szerkesztője lett, dupla annyi fizetésért.
Fotók Anna Wintour családjáról


Öt évvel később főszerkesztő-helyettesi állásinterjúra hívták az amerikai Vogue-hoz. Grace Mirabella, az akkori főszerkesztő is ott volt a megbeszélésen, így Anna személyesen közölhette vele: „Én a te munkádat akarom!” Idővel meg is kapta – hogy megújítsa a lapot. Ő tett címlapra először farmeres lányt, majd férfit is, olyan divatcézárokat fedezett fel, mint John Galliano, a Christian Dior tervezője, vagy Michael Kors. Alapjaiban változtatta a divatlapszerkesztést.
A hajnal a teniszpályán éri
Anna Wintour jelszava a munka, a fegyelem, a kitartás, a programozott élet. Mindennap ötkor kel, teniszezik, majd elkészíti a sminkjét és a frizuráját, aztán a legutolsó divat szerint felöltözik. Soha nem visel tetőtől talpig feketét, de táskát is alig hord. Koffeinfüggő, színtiszta fekete várja az íróasztalán reggel, az értekezleteken, de még sofőr vezette kocsijában is. Estig hajtja magát és az alkalmazottait.
Ha napközben vagy este rendezvényre kell mennie, húsz percig marad, ez alól csak a divatbemutatók és a színházi, valamint a mozipremierek kivételek. Legkésőbb negyed tizenegykor lefekszik. Talán ő maga sem tudja, mikor nyaralt utoljára. Állítólag azóta sem változott az élete, hogy bejelentette a visszavonulását. Igen, véletlenül sem szeretne csak nagyi lenni. Pedig született neki három unokája is.
Anna Wintour és várandós lánya
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ez igazából szerelem
A magánéletét mindig megtartotta magának. Annyit tudni róla, hogy első férjétől gyorsan elvált, majd újra férjhez ment David Shaffer gyermekpszichológushoz, akinek egy lányt és egy fiút szült. Sikerei csúcsán, 1999-ben váltak el. Anna sokáig szingli volt, először 2018-ban röppentek fel olyan pletykák, miszerint Anna és a vele egykorú, ma már szintén 75 éves, A Karib-tenger kalózai, valamint az Igazából szerelem című filmek sztárja, Bill Nighy járnak.
Akkortájt több színházi darabot is együtt néztek meg, de nyilvános eseményen sosem jelentek meg együtt, pedig ha valakinek, akkor Annának lett volna hova partizni vinni a párját… Végül 2023 májusában vállalták fel hivatalosan a kapcsolatukat, amikor együtt léptek a Met-gála vörös szőnyegjére.
Kiemelt kép és fotók: Getty Images




