Pamela Anderson és Liam Neeson meghitten vonultak végig a vörös szőnyegen Berlinben, a Csupasz pisztoly című filmjük premierjén. Az 58 éves színésznő és a 73 éves színész szinte le sem tudták venni a kezüket egymásról, miközben mosolyogva pózoltak a kameráknak. Sőt még egy csók is elcsattant a rajongók legnagyobb örömére.
Szerelmes Pamelába
Már egy ideje találgatják, mi lehet köztük, főleg, miután Liam az év elején bevallotta: „szerelmes” Pamelába. A MailOnline testbeszéd-szakértője, Judi James is megszólalt, aki elemezte a páros közti kémiát, és megpróbálta eldönteni: valós érzelmekről vagy egy ügyesen felépített PR-szerelemről van szó.
„A fotókon láthatjuk, ahogy Pamela Liam mellkasára teszi a kezét, jelezve, hogy ő az övé, valamint a kölcsönös szemkontaktust, és azt, ahogy felemeli az arcát, hogy nagyon gyengéd csókot adjon partnere ajkára”
— árulta el Judi. Az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy Liam azzal viccelődött, hogy a filmforgatás legjobb része a „szexjelenet” volt Pamelával. Ölelések és gyengéd csókok a vörös szőnyegen. Egymás kezét is alig engedték el. Mi ez, ha nem gyanús?


Közös vacsorák és muffinok
Liam Neeson a People-nek adott interjúban is áradozott Pameláról. „Egyszerűen fantasztikus vele dolgozni. Nincs nagy egója, csak jön, és elvégzi a munkát. Vicces, laza, és csodás lesz a filmben.” Pamela hozzátette:
„A kémia az első pillanattól működött köztünk. Nagyon tiszteljük egymást.”
Azt is elmesélte, hogy gyakran hívja meg romantikus vacsorákra Liamet az asszisztensével együtt, hogy kapcsolatuk a „professzionálisan romantikus” keretek között maradjon. A kanadai–amerikai színésznő és Neeson közös dolgokat is felfedezett egymásban: mindketten imádják az irodalmat és a jó humort. Pamela rendszeresen házi sütikkel, muffinokkal és saját készítésű kovászos kenyérrel lepte meg a színészét az öltözőjében a forgatás alatt. „Lenyűgöz a tapasztalata, a munkamorálja. Úgy szívtam ezt magamba, mint egy szivacs” – lelkendezett Pamela.
A rajongók nagy örömére Neeson is hasonlóképp nyilatkozott:
„Őrülten szerelmes vagyok belé. Egyszerű, természetes, humoros, könnyű vele dolgozni. Hihetetlen lesz a filmben.”
@mtvuk Pamela Anderson giving Liam Neeson a kiss on the cheek at The Naked Gun premiere 🥹🤍 #pamelaanderson #liamneeson #thenakedgun #mtvmovies @Naked Gun Movie
♬ BIRDS OF A FEATHER x WE CANT BE FRIENDS Adamusic – Adamusic
Megérdemelné a boldogságot
A színész 2009-ben özvegyült meg, másfél évtizednyi házasság után veszítve el élete szerelmét, a két gyereke anyját, Natasha Richardsont. Az angol színésznővel – aki amúgy Vanessa Redgrave lánya – egy Broadway-előadásban szerepeltek együtt, így találkoztak, és alig egy évvel később már házasok is voltak.
A pár gyerekei még kamaszkorukat élték, amikor az édesanyjuk meghalt, és Neeson egyedül maradt velük. A sokk és a gyász mindnyájukat szinte megbénította, a színész ma is azt mondja, maga sem tudja, hogyan élte túl a kezdeti időszakot, alighanem robotpilóta-üzemmódra váltott.
Új társat, tartós szerelmet máig nem talált, bár korábban volt egy barátnője, Freya St Johnston író. Egy állandó nő azért van az életében: a sétapartnere, akivel együtt szokott gyalogolni New Yorkban. „Nem járok fitneszterembe, napi 35 perc gyaloglás az én edzésem.
Van egy hölgy, Amy, akivel mindig együtt menetelünk, de ezentúl semmi nincs köztünk. A férje is tud rólunk”
– viccelődött egy talkshow-ban. Bár azt nem zárja ki, hogy egyszer még párt talál, megnősülni többé nem akar. „Lehet, hogy Natasha már nincs itt, de azt nem tudom elképzelni, hogy más legyen a feleségem” – mondta.
Tragikus magánélete miatt a rajongók még inkább azt remélik, talán Liamre most újra rátalált a szerelem és boldog lehet.
Kiemelt kép: Getty Images




