Külföldi sztár

Ralph Fiennes 60 fölött durván kigyúrta magát – fotókkal

Napjaink egyik legnevesebb színésze az Odüsszeusz kalandozásáról szóló filmje után most egy friss zombihorrorban is megmutatja, mennyire átalakult a fizikuma, ami kemény munka eredménye.

Ralph Fiennes annak idején Az angol beteg snájdig Almássy­ grófjának szerepében égett be sokak emlékezetébe, és persze rengeteg más nagyszerű alakítás van a háta mögött. Többek közt a Harry Potter-mozik Voldemortja vagy M, a James Bond-filmek titkosügynök-főnöke. Hosszú karrierje során egyaránt játszott romantikus hőst és főgonoszt, azt viszont korábban nem igazán kapcsoltuk a nevéhez, hogy izompacsirta akcióhős lenne.

Így készülnek a szálkás izmok

A háromszoros Oscar-jelölt színész mára elmúlt 62 esztendős, és mostanra ezt a skatulyát is kipipálta: időskorára elismerést érdemlően kigyúrta magát. A látványos fizikai átalakulást egy filmfőszerep kedvéért kezdte el, a tavaly bemutatott The Return – A visszatérés című drámában ugyanis az ókori mitikus hőst, Odüsszeuszt alakítja. A trójai háborúból hazatérő ithakai király történetét két éve forgatták, vagyis Fiennes hatvanévesen pakolt magára látványos, ugyanakkor szálkás izomzatot.

Odüsszeuszként az új filmjében

Személyi edzője, a korábbi testépítő és birkózó Dan Avasilcai azt is elmesélte, hogyan. Fiennes egy szigorú öt hónapos program keretében kemény munkával és kitartással alakította át a fizikumát. A rendszeres futás és sokrétű súlyzós edzések mellett az étrendjére is oda kellett figyelnie. Sovány húsokból, fehérjékből, összetett szénhidrátokból és sok zöldségből álló fogások képezték az étkezései alapját.

A zombihorrorhoz is jól jött

A színész elárulta, hogy a film rendezője nem duzzadó muszklikat akart látni rajta, hanem egy olyan szívós testet, mint amilyen egy viharvert, de erős sodort kötél, amelyet az élet viszontagságai edzettek meg, nem pedig a fitneszterem. „Hiszen egy megviselt harcost kellett alakítanom, aki behajózta a tengereket, és közben sokat nélkülözött” – mesélte.

Az eredmény önmagáért beszél, az immár nagypapakorú filmsztár ismét remek munkát végzett. Edzője elmondta róla, hogy kevés ilyen kitartó és elszánt emberrel dolgozott, mint a filmsztár, aki mindent alárendelt a kitűzött célnak. Fiennes­ a következő filmjében is kamatoztatta, hogy élete legjobb formájában van.

A napokban bemutatott 28 évvel később című posztapokaliptikus zombihorrorban szintén megmutatja látványos fizikumát a túlélő dr. Ian Kelson szerepében. Mivel a zombimozinak készül a folytatása, amit jövőre mutatnak be, a színész egyelőre nem hagyhatja el a szigorú életmódot – de talán nem is akarja. Nagyon élvezi ugyanis, hogy a külseje fittebb és férfiasabb, mint valaha.

Még mindig facér

Hogy a női nem körében mindig is nagyon népszerű Fiennes­nak a hölgyeknél mennyire sikerül kamatoztatnia új megjelenését, azt nem tudni. A színésznek hosszú évek óta nincs tartós párkapcsolata, és a magánéletéről kevés információ szivárog ki. A legutóbb az Oscar-díj-átadó utáni partin hozták hírbe valakivel, miután kart karba öltve fotózták le az amerikai komikussal, Chelsea Handlerrel.

Az állítólagos kalandnak a jelek szerint nem lett folytatása. Azelőtt két éve röppentek fel pletykák, hogy gyengéd szálak fűzik egy másik szőkéhez, miután Rómában andalgott a londoni felső tízezer egyik ismert társasági hölgyével, Amelia­ Richardsszal.

Együtt az exszel

Annak idején, még a 90-es években nagy port vert fel az ifjú színész viszonya 17 évvel idősebb kolléganőjével, Francesca Annisszal, akivel aztán 11 éven át együtt maradtak. Az egykori pár hamarosan újra együtt állhat színpadra, bár meglepő szereposztásban: Annis, az exe Fiennes anyját játssza majd ősszel egy új darabban.

Ralph Fiennes és Francesca Annis

Kiemelt kép és fotók: Getty Images, Profimedia

Címkék:

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!