Külföldi sztár

Julianne Moore titka: tudott szépen öregedni!

65 évesen is népszerű sorozatokban és filmekben játszik főszerepet. Vajon hogy csinálja, hogy nagymamakorban is keresett színésznő maradt?

Nem egészen igaz, hogy egy bizonyos kor fölött leírják a nőket Hollywoodban: ­Julianne Moore az élő példa arra, hogy egy színésznő hatvan fölött is lehet nagyon sikeres a szakmájában. Persze ehhez nem árt, ha sikerül önazonosnak maradnia, és például nem műtteti magát felismerhetetlenné a fiatalság utáni hiábavaló hajsza jegyében – ahogy például Meg Ryan vagy Melanie Griffith tette. Ők, bármilyen szomorú is, mára gyakorlatilag teljesen kikoptak a filmek világából. Pedig hasonló korúak, mint a természetes vörös hajáról híres színésznő, aki idén decemberben lesz 65 éves.

Melanie Griffith ma már nem igazán szerepel filmekben

Bármerre nézünk, ott van

De nagymamakor ide vagy oda, Julianne most is ott van a mozikban és a streamingfelületeken. Legutóbbi, Szirének című sorozata, amelyben egy milliárdosfeleséget alakít, óriási sláger a Netflixen, hetek óta a legnézettebb show-k között van, és a rajongók már a második évadot követelik. Közben most jött ki az Apple TV+‑n az Echo Valley című thrillere, amelyben Sydney Swee­ney-­vel, napjaink felkapott üdvöskéjével alakítanak anya-lánya párost, míg tavaly egy másik sorozat, a Mary & George főszereplője volt.

A mozikban bemutatott tavalyi Pedro Almodóvar-filmben, A szomszéd szobában Tilda Swintonnal játszott, egy évvel előtte Natalie Portmannel szerepelt a May December című felkavaró drámában. Most pedig párhuzamosan két filmet is forgat, mindkettőnek ő a főszereplője.

Sosem feküdne kés alá

Julianne híres bronzvörös tincseit ma már minden bizonnyal festeti, de a sebészi szépészeti beavatkozásoktól távol tartja magát. Még a botoxszal sem tudott soha megbarátkozni.

„Nem akarok senkit elítélni, aki ilyesmivel él, de nem hiszem, hogy ettől szebb lenne. Amikor valaki elkezdi megváltoztatni a természetes külsejét, az az én szememben inkább furcsán néz ki, azt látom rajta, hogy valami nem stimmel, valamit csináltak vele. Pont az emberi tűnik el belőle, számomra sokkal esztétikusabb az, aki tud természetesen öregedni”

– mondta egy korábbi interjúban.

Julianne ma is remekül néz ki, de az idő múlása azért meglátszik rajta: nem rejtegeti a szarkalábait, a nevetőráncait, vagy hogy kicsit karikás szeme. A bőrápolásra viszont fiatal kora óta különösen nagy gondot fordít – lévén vörös hajú, érzékeny fehér bőrű és szeplős, erre mindig szüksége is volt. A modern bőrmegújító kozmetikai kezelésekben nagyon hisz, és szívesen kipróbál új technikákat.

Természetes szépség maradt

Lagzira készül a család

A színésznő abban is különbözik sok pályatársától, hogy immár egy híján harminc éve boldog párkapcsolatban él. Második férjével, a nála kereken tíz évvel fiatalabb Bart Freundlich rendezővel a Nem vagyunk már ugyanazok című film forgatásán szerettek egymásba még 1996-ban. Julianne már túl volt egy túlságosan fiatal fejjel kötött házasságon, és 36 esztendős volt, amikor a húszas éveiben járó Freundlich-hal összejöttek. Ezután nagyon hamar belevágtak a családalapításba: a fiuk, Caleb 1997 végén született meg, vagyis ma már elmúlt 27 éves. Lányuk, Liv pedig 2002-ben jött világra, 23 esztendős. Már mindkét gyerekük megvolt, amikor 2003 nyarán összeházasodtak, és a férjével azóta is remek párost alkotnak.

„A kapcsolatunk és a családi életünk nagyon biztos alapokon áll. Erre sokkal büszkébb vagyok, mint bármilyen színészi teljesítményemre”

– mondja a színésznő.

A családban amúgy hamarosan örömteli fejlemények várhatók: a házaspár fia, aki zenész-zeneszerző lett, nősülni készül, tavaly eljegyezte a barátnőjét. Borítékolható, hogy Julianne alig várja az első unoka érkezését!

Erre is büszke lehet

A színésznőnek éppenséggel a szakmai téren is van mit felmutatnia: ötször jelölték Oscar-díjra, és a Megmaradt Alice-­nek Alzheimer-kórral küzdő főszereplőjeként el is nyerte az aranyszobrocskát. De nyert Emmyt és Golden Globe-díjat is sok más kitüntetés mellett. A tetejébe gyerekkönyveket is ír: a Freckleface Strawberry sorozatának már nyolc kötete megjelent.

Kiemelt kép és fotók: Getty Images

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!