Külföldi sztár

Gwyneth Paltrow: Pazar villájukban magukra maradtak férjével – fotókkal

Az 52 éves színésznő azután is igyekszik élettel megtölteni a tereket, hogy az összes gyerek elköltözött már otthonról. Szerencsére igencsak népes baráti körük van a férjével.

Gwyneth Paltrow­ előző házasságából, Chris­ Martin­tól született két gyereke mára felnőtt: Apple májusban a 21. szülinapját ünnepli, Moses nemsokára 19 lesz. Ez azt jelenti, hogy miután a középiskolát befejezték, mindketten kirepültek már a családi fészekből.

Így Gwyneth és jelenlegi férje, a forgatókönyvíró Brad Falchuk egyedül maradt az 1950-ben épült, de gyönyörűen felújított, tágas brentwoodi villában, amely még 2012-ben lett a színésznő tulajdona.

7 fotó

Korábban Falchuk előző feleségétől született két csemetéjének is volt itt saját lakrésze, hiszen felváltva laktak hol az anyjuknál, hol az apjuknál. De ma már Brody és Isabella is egyetemista, így az elmúlt években kiürült a ház, még ha az ifjú generáció gyakran haza is jár látogatóba. Annál gyakrabban látja vendégül Gwyneth a barátait, akikkel közös wellness-szeánszokat és főzőcskéket szervez. Hely aztán akad bőven: a hatalmas, közös terek mellett nyolc háló és 11 fürdőszoba is van…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gwyneth Paltrow (@gwynethpaltrow) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép és fotók: Getty Images, Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

 

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!