A legnagyobb brit lapok mindennap leközlik a királyi család aznapi hivatalos programjait, és így tesznek azok a helyi lapok is, ahova aznap ellátogatnak. A részletes programot, időbeosztást az udvartól kapják meg. A Kensington-palota, Vilmos és Katalin hercegné hivatalos udvara 2011-óta, tehát amióta Kate Middleton belépett a királyi családba, minden alkalommal részletesen közölte azt is, hogy a walesi hercegné cipőit, ruháit, kiegészítőit ki tervezte.
Ebből lett elege a háromgyermekes anyának, így véget is vet annak, hogy a megjelenése részleteiről kommunikáljon. Katalin hercegné ugyanis azt szeretné, hogy a hangsúly azon legyen, mely szervezetet látogatja meg, annak munkáján, a beszédén, és ne azon, mit visel. „Olyan munkát végez, ami érdekeli és nagyon fontos számára. Az emberek ne csak arról beszéljenek, hogy mit visel. Ez jó ideje borzasztóan zavarta a hercegnét” – mondta a palota bennfentese.
Mindez persze nem zárja ki, hogy a lapok továbbra is foglalkozzanak a ruháival, hiszen a nagyobb napilapoknak, magazinoknak vannak divatszerkesztői, akik hamar ki tudják nyomozni, hogy Katalin kinek a ruháját viseli, és mennybe kerül az.
Kiemelt kép: Getty Images