Külföldi sztár

Macaulay Culkin a fiának: „Te bizony egy kis hazudozós füllentő vagy”

Az egykori gyereksztár ma már kétgyerekes apa, és bájos történettel fejelte meg a film legendáriumát.

Egyetlen szülőnek sem kell bizonygatni, hogy a gyerekek fantáziája határtalan. Ezt igazán mulatságos módon tapasztalta meg a negyed évszázada készült karácsonyi filmsláger egykori gyerekhőse, az immár 44 éves Macaulay Culkin, aki időközben maga is apa lett. Nagyobbik fiának, Dakotának már meg is mutatta az egykori filmsikert, igaz, a gyerek csak tavasszal lesz négyéves, így az egyedül otthon hagyott kisfiú története egy kicsit talán korai neki. A jelek szerint azonban Dakota nagyon is készen állt az élményre. Híres édesapja ugyanis azt mesélte, hogy nemcsak óriási rajongója lett az izgalmas jelenetben gazdag Reszkessetek, betörők!-nek, de egyenesen azt képzeli, hogy ő maga Kevin! „A kisfiam kijelentette, hogy ő van a filmben, ő csúszott le szánkón a lépcsőn, ő trükközte meg a betörőket, sőt szerinte a haja is szőke” – mesélte a papa.

Dakotát sehogy sem lehet meg­győzni. „Nem volt más választásom, mint hogy azt mondjam a fiamnak: ’Te bizony egy kis hazudozós füllentő vagy, aki lódít. Az nem te vagy, hanem én!’ De nem törődik a tényekkel, és mostanra tökélyre fejlesztette a Kevin-sikolyt. Igazán szórakoztató gyerek” – mondta viccesen Culkin.­

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brenda Song (@brendasong) által megosztott bejegyzés

Hogy a menyasszonyától, Brenda­ Song színésznőtől született kisebbik, egyelőre csak kétéves fia – akinek a nevét máig nem árulták el – vajon mikor láthatja majd a híres filmet, arról nem beszélt. Culkin amúgy régebben ki nem állhatta, hogy mindenki Kevinnel azonosítja, mostanra viszont kifejezetten megszerette, hogy a karácsonynak ilyen elválaszthatatlan alkotóeleme lett. – Ritka dolog, hogy valami ennyire a hagyomány részévé válik, szóval ma már inkább élvezem, hogy ebben nekem is szerepem van.”

Macaulay Culkin öccse, Kieran Culkin is játszott a sikerfilmben

A tesó ellenállt

Macaulay öccse, a legutóbb az Utódlás című sikersorozatban remeklő Kieran Culkin is játszott annak idején a Reszkessetek, betörők!-filmekben. Bátyjával ellentétben ő eddig nem engedte meg az öt- és hároméves gyerekeinek, hogy megnézzék ezeket. „Vannak benne ijesztő jelenetek, ezért még korai. De talán jövőre” – árulta el.

Kiemelt kép és fotók: Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!