Külföldi sztár

Katalin hercegné ékszereivel üzent: így van most

Kicsit fáradtan, de a walesi hercegné visszatért.

Katalin hercegné váratlanul, mindenféle előzetes bejelentés nélkül jelent meg a nyilvánosság előtt. Ugyanakkor a férje társasága és csodás ruhája sem tudta elterelni a figyelmet arról, hogy még nincs teljesen jól. A királyi ház honlapján található egy naptár, amibe az uralkodói család tagjainak hivatalos programjai kerülnek fel. Ezt olykor hónapokkal korábban, máskor csak egy-két nappal a program előtt töltik ki. A jelentősebb napilapok is közlik a királyi fők aznapi terveit, azon települések médiumai pedig, ahova ellátogatnak, részletesen, percről percre, a helyszínt bemutatva értesítik az embereket a királyi vizitekről.

Kihagyhatatlan volt ez a látogatás

Október 10-én a trónörökös programja egy látogatás volt Southportba, és óriási meglepetés volt, hogy vele tartott a felesége is. Katalin hercegnének ez volt az első hivatalos nyilvános megjelenése azóta, hogy bejelentette, véget ért a kemoterápiás kezelése. Igaz, magáneseményen láthattuk már, például Lajos herceg iskolai sportnapján, illetve a balmorali misére menet.

Végre ismét láthattuk Katalin hercegnét

A walesi hercegnének azért volt fontos, hogy Southportba a férjével tartson, mert egy kifejezetten érzékeny látogatás volt a program. Ő királyi fenségeik a hatéves Bebe King, a hétéves Elsie Dot Stancombe­ és a kilencéves Alice da Silva Aguiar családjával találkoztak. A három kislány a The Hart Space­ közösségi központban halt meg, amikor júliusban egy 17 éves ámokfutó késsel támadt egy Taylor Swift-témájú táncóra résztvevőire. A trónörökös házaspár találkozott az egyik tanárral is, aki a foglalkozást vezette. Beszéltek az életmentő szolgálat tagjaival, hogy mi is történt a tragikus napon – őket a hercegné igazi hősöknek nevezte –, illetve a rendőrség, a mentők és a tűzoltóság vezetőivel a személyzet mentális egészségügyi támogatásáról is. A walesi hercegné meghatottan egyiküket még meg is ölelte, ami igen ritka dolognak számít, és nem is jellemző Katalinra!

A vizitről nem maradt volna le

Érthető tehát, miért volt fontos a jövendő királynénak, hogy erre a programra elkísérje a férjét. Még akkor is, ha nem épp a legjobb formáját hozta az idei harmadik hivatalos látogatásán. Az első kettőn, a király születésnapi parádéján és a wimbledoni férfi egyes döntőn valósággal ragyogott, pedig akkor még tartott a kemoterápiás kezelése. Most egy fáradt, táskás szemű, önmagához képest is vékony nőt láthattunk. De ezen nem lehet csodálkozni, maga a hercegné mondta korábban: „Vannak jobb és rosszabb napjaim.”

Valószínűleg ez egy rosszabb nap volt, de becsülendő, hogy akkor sem akarta kihagyni a vizitet. Az is elképzelhető, hogy fáradt megjelenésének nagyon egyszerű magyarázata van, talán megbetegedett az egyik gyermeke, és az éjszakát az ágya mellett virrasztotta át. Akármi is legyen a magyarázat, ő királyi fensége, a walesi­ hercegné tette a dolgát.

Fülbevalói jelentéssel bírtak

Ékszerrel üzent

Ahogyan Katalin szívének oly fontos eseményekkor szokta, úgy most is üzent a külsejével. Az alkalomra egy visszafogott, de elegáns szettet választott: egy 2018-ban már viselt bordó, pöttyös ingruhát és a 2022-ben az USA-ban, Bostonban hordott csokoládébarna Alexander McQueen kabátot és velúr magas sarkút vett fel. Mindezt egy gyönyörű, páfrány arany fülbevalóval párosította, nem véletlenül. Catherine Zoraida páfrányos fülbevalói ugyanis fontos jelentéssel bírnak: a márka szerint ez a növény a kitartás, a rugalmasság és az új kezdetek szimbóluma. Ez pedig minden elmond arról, hogy érezheti magát jelenleg a munkába visszatérő walesi hercegné, de egyben üzenet is az életüket újrakezdő, gyermekeiket gyászoló családtagoknak is.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!