Külföldi sztár

ABBA-esküvő: Björn Ulvaeus harmadszorra nősült

Menyasszonya szülőhazájában, Dániában tartotta meg esküvőjét az ABBA sztárja, aki harmadszor lett férj.

A 79 esztendős Björn Ulvaeus két éve lepte meg a világot azzal, hogy 41 évnyi házasság után elhagyta a második feleségét. Azután váltak el Lena Kallersjövel, hogy a zenész beleszeretett egy nála majdnem három évtizeddel ifjabb dán produkciós menedzserbe, az 51 éves Christina Sasba. Az együttes újraegyesülése hozta el az életébe az új románcot, ugyanis akkor találkoztak, amikor 2021-ben a legendás együttes stúdióba vonult, hogy felvegye az ABBA Voyage című visszatérő lemezét. Pár hónappal az album megjelenése után kezdtek el randevúzni a lemezkiadónál dolgozó Christinával. A Koppenhágában megtartott ceremóniát egy dán születésű brit tévés személyiség, Sandi Toksvig vezényelte le, ő adta össze a párt.

Egyvalaki biztosan hiányzott a szűk körű lagziról: a banda szőke énekesnője, Agnetha Fältskog, aki egyben Björn első felesége is volt, és a két legidősebb gyerekének anyja. Ő annak idején nehezen heverte ki a válásukat, és bár ma már barátok, aligha kívánta végignézni, amint egykori szerelme oltár elé vezet egy másik nőt. Fiuk és lányuk ma már a negyvenes-ötvenes éveikben járnak: az énekes-színésznő Linda 51, öccse, Peter­ 46 éves. Björnnek a második házasságából is született két gyereke, Emma 42, Anna 38 esztendős.

Az ABBA: Benny Andersson, Agnetha Fältskog, Björn Ulvaeus és Anni-Frid Lyngstad (Fotó: Profimedia)

Királyi kereszt

Idén lovagi címmel felérő kitüntetést kaptak az ABBA tagjai, a Vasa-rend keresztjét a svéd királyi palotában vették át.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!