Külföldi sztár

Brad Pitt és George Clooney: Angelina Jolie miatt vesztek össze

Pitt még Clooney esküvőjén sem volt jelen, pedig ő lett volna eredetileg a tanú.

Brad Pitt és George Clooney lazán, táncolva, poénkodva vették be a vörös szőnyeget, ellopva a show-t mindenki elől. És nem mellesleg kedveseikkel együtt fene nagy fityiszt mutattak Angelina Jolie-nak

A két nő nem bírta egymást

A két férfi barátsága nem új keletű. Már a 90-es években összehaverkodtak – ahelyett, hogy ügyeletes hollywoodi szívtipróként rivalizáltak volna egymással. Nemcsak a filmvásznon tűntek fel közösen, például az Ocean’s-sorozatban vagy az Égető bizonyítékban, de a stúdiókon kívül is együtt múlatták az időt – Pitt barátja Comói-tavi villájába szinte már hazajárt. Aztán történt valami, amitől hirtelen fagyos lett a viszonyuk. Állítólag nem is ők rúgták össze a port, hanem Clooney akkor még menyasszonya, Amal és Pitt kedvese, gyerekeinek édesanyja, Angelina Jolie. A két emberjogi aktivista ugyanis ahelyett, hogy édes kettesben harcolt volna egy jobb világért, féltékenykedni kezdett egymásra… A kettőjük között húzódó konfliktus pedig idővel megmérgezte a két férfi barátságát is. A viták annyira megsokasodtak közöttük, hogy Clooney-ék velencei esküvőjén tanút is kellett cserélni: Pitt helyett Cindy Crawford férje, a vőlegény üzlettársa, Rande Gerber töltötte be a megtisztelő szerepet. Pitték egy halaszthatatlan forgatásra hivatkozva az esküvőre sem mentek el.

Amal Clooney, George Clooney, Ines de Ramon és Brad Pitt Velencében

Az új kedves is most debütált

A válás azután több tekintetben is fordulópontot hozott Pitt életében. A színész nemcsak az italt tette le, de például régi barátjával is elsimította a konfliktust. Sokak szerint az sem véletlen, hogy Clooney boldog házasságának példája ragadós volt, hiszen Brad új választottja mintha Amal kishúga lenne. Ines de Ramon vonásaiban, alkatában őt idézi, ráadásul kifejezetten művelt: négy nyelven, az angolon kívül spanyolul, franciául és németül is beszél, a genfi egyetemen végzett… Hogy Clooney-ék elfogadják az új párját, nem kérdés, hiszen a két férfi új filmjének, a Két magányos farkasnak a velencei premierjére időzítették Ines első vörös szőnyeges debütálását is. Nemcsak Pitt új kedveseként tündökölt tehát, hanem a házaspár új barátjaként is – ahogyan négyen összeölelkezve álltak, egyértelmű volt, hogy Clooney-ék, Angelina Jolie-val ellentétben, őt igazán elfogadják. Igaz, Ines remekül is viselkedett… Nem öltözte túl Amalt, nem lopta el a show-t senki elől, kedvesen, szinte már megszeppenve fogadta az érdeklődést. Ügyesen, okosan simult bele a közegbe.

Angelina és új párja, Akala, a brit rapper

Előre visszavágott

A fesztiválon nem csak Brad Pitt tündökölt, de az exe, Angelina Jolie is, aki Maria Callast formálja meg a Maria című filmben. A programok szervezésekor kifejezetten figyeltek arra – egyértelműen a sztárok kérését figyelembe véve –, hogy a mai napig jogi csatákat vívó volt házaspár még csak véletlenül se találkozzon, pláne nem a nyilvánosság előtt. Biztosan arról is ment az egyeztetés a színfalak mögött, hogy Pitt nem egyedül érkezik, ezért Jolie sem a szokásos magányos díva karaktert hozta. Már egy éve rebesgetik, hogy összejött a brit rapperrel, Akalával, de most rá is tett egy lapáttal a pletykára: együtt látták őket távozni a szállodából.

Kiemelt kép és fotók: Getty Images, Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!