Külföldi sztár

Donald Sutherland: Jane Fonda már a közös forgatás előtt elcsábította

89. születésnapja előtt nem sokkal hunyt el Hollywood egyik utolsó nagy veteránja. Izgalmas filmszerepei mellett a magánélete sem volt unalmas!

A piszkos tizenkettő, a koreai háborút megidéző M.A.S.H., a Kelly­ hősei, a Tű a szénakazalban, Fellini Casanovája, A sas leszállt, A nagy vonatrablás vagy az Átlagemberek – csak néhány azok közül az emlékezetes mozik közül, amelyekben nemrég elhunyt legendás színész pályája első szakaszában szerepelt. Donald Sutherland később, már idős fejjel olyan sikerfilmekben is játszott, mint Az éhezők viadala-trilógia. Igen, egészen tavalyig még forgatott. Rengeteg remek alakításával beírta magát a filmtörténelembe, bár Oscar-díjat sokak meglepetésére soha nem kapott – „csak” életműdíjjal jutalmazta az Akadémia még 2017-ben.

A fia is menő színész

A Kanadában született filmsztár magánéletéről a hosszú pályafutása alatt jóval kevesebbet hallhattunk. A legtöbben talán csak azt tudják, hogy az ő fia a szintén világhírű, többek közt a 24 című sorozatból ismert, ma 57 éves Kiefer­ Sutherland. Ő a második házasságából született az egyetlen lányával, Rachellel együtt, akivel ikrek, az édesanyjuk a pár éve elhunyt Shirley­ Douglas színésznő. Ez a házasság éppúgy rövid életű volt, mint Sutherland első frigye egy tanárnővel. A második felesége azután vált el tőle, miután a színész a Klute című krimi forgatásán szerelmi viszonyba bonyolódott filmbeli partnerével, Jane Fondával. A nagy port felvert kaland két évig tartott, a politikai aktivistaként is ismert színésznővel aztán együtt kampányoltak a vietnámi háború ellen. Később Sutherland elárulta, hogy már a forgatás előtt összejöttek Fondával, és a színésznő volt az, aki kezdeményezett. „Még nem kezdtük el a filmezést, amikor egyik nap a próbán nagyon egyértelműen a tudtomra adta, hogy azt szeretné, ha aznap este hazamennék vele. Én pedig csak annyit feleltem, hogy oké” – idézte fel később Donald Sutherland,­ hogyan kezdődött köztük a viszony.

Jane Fondával két évig alkottak egy párt

Megérték az aranylakodalmat

Alig fulladt ki a románc Fondával, amikor a színész a Candy törvénye című filmjük forgatásán beleszeretett a kanadai színésznőbe, Francine Racette-­be, akit hamarosan oltár elé is vezetett. Ő lett a harmadik felesége, és vele végül haláláig együtt maradt. 52 évet éltek le boldogságban, 2022-ben volt az aranylakodalmuk. Három fiút neveltek fel: Roeg most 50 éves, Rossif 46, Angus pedig 42. Sutherland az összes gyerekét megfertőzte a filmezés iránti szenvedéllyel. Ez nem véletlen, hiszen eleve az összes fiát olyan rendezőkről nevezte el, akikkel együtt dolgozott.

Donald Sutherland és Francine Racette 1982-ben

Az unoka is színész

A szintén filmsztárrá vált Kiefer­ről már esett szó, de a fiatalabb három fiú is megpróbálkozott a színészettel, igaz, végül csak a középső, Rossif maradt meg ennél a szakmánál. Viszont Roeg és Angus is a filmiparban dolgozik, előbbi tehetségkutató ügynök és producer, utóbbi szintén filmproducer lett. Hasonlóan Sutherland egy szem lánygyerekéhez, Rachelhez, aki a produceri teendők mellett gyártásvezetőként is bábáskodik filmek elkészülténél. De már a harmadik Sutherland generáció is a maga útját tapossa Hollywoodban: színésznő lett az egyik unoka, Kiefer lánya is. Sarah 36 éves, és többek közt Az alelnök című HBO-sorozatban szerzett nevet magának.

Fia, Kiefer is filmsztárrá vált

Még pont megírta az emlékeit

Sutherland már nem érhette meg, hogy a memoárja megjelenjen, a Made Up, But Still True – Kitalált történet, de mégis igaz – című könyvet ősszel adják majd ki. Az eredetileg mérnöknek készülő színésznek ez volt az első és így utolsó írói munkája. A kötetben kanadai gyerekkorától kezdve meséli el fordulatos életét, és sok kulisszatitokról is lerántja a leplet.

Kiemelt kép és fotók: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!