Külföldi sztár

Sophia Loren: aggasztó volt a nagy csend körülötte, de már jól van

A 89 éves színésznő tavaly ősszel csúnyán összetörte magát. Azóta alig hallottunk róla, de most végre előkerült.

Sorrentóban nagyszabású kiállítás nyílik a kerek születésnap felé közeledő Sophia Loren tiszteletére, amellyel egyszerre ünneplik az életét és világraszóló hetvenéves karrierjét. Közben újabb és újabb, Loren nevével fémjelzett – és a képeivel dekorált – éttermek nyílnak: van már Rómában, Milánóban, Firenzében, Bariban, illetve Hongkongban, és most Japánban is terveznek nyitni egyet. Vagyis a szépkorú színésznőt egyáltalán nem felejtette el a világ – ám ­sokakat aggasztott, hogy nyolc hónapig nemigen érkezett hír felőle.

Kétesélyes volt, felépül-e

Az idős filmcsillag tavaly szep­temberben, nem sokkal a 89. születésnapja után súlyos balesetet szenvedett. Olyan szerencsétlenül esett el a fürdőszobában svájci otthonában, Genfben, ahol jó ideje él, hogy többszörös törést szenvedett. Sürgősségi műtéttel igyekeztek helyretenni a combcsontját és törött csípőjét. Rajongóit nem hagyta kétségek közt: nem sokkal később már a menedzserén, Carlo Guistin keresztül tudatta a kórházból, hogy jobban van, és köszöni a sok együttérző, biztató üzenetet. A férfi azt is elmondta, hogy az operáció jól sikerült, és már meg is kezdődött a színésznő rehabilitációja. Aztán jó ideig semmi újabb hírt nem hallhattunk Sophia állapotáról. Az köztudott, hogy ilyen idős korban rendkívül veszélyes a combnyaktörés, pláne, ha a csípő is érintett. Nagyon nehéz ugyanis a felépülés, amelyhez hosszadalmas rehabilitációra van szükség, és a szövődmények veszélye miatt az ilyen balesetek végül sajnos igen gyakran végzetesnek bizonyulnak… Ezért is volt aggasztó a tény, hogy ennyi ideig nem érkezett új információ róla.

A legfrissebb róla készült fotón már mosolyog, úgy tűnik, jól van (Fotó: Getty Images)

Élőben élvezte a zenét

Azt sem lehetett tudni, svájci otthonában lábadozott-e, netán egy olyan egészségügyi intézményben, ahol minden orvosi segítséget megkapott ahhoz, hogy mielőbb újra lábra álljon. Bizakodásra adott viszont okot, hogy a színésznő a korához képest korábban igazán jó formában volt – nem sokkal a balesete előtt még egy Armani-bemutatón pózolt a kisebbik fiá­val, Edoardo Pontival és annak feleségével, Sasha Alexanderrel. Most viszont végre jó hírek érkeztek felőle: nemrég személyesen jelent meg idősebbik gyereke, a karmester Carlo Ponti Jr. évadzáró koncertjén Los Angelesben: fia az általa alapított zenekart, a Los Angeles Virtuosi Orchestrát vezényelte. Az O Sole Mio című dalt egyenesen a híres mamának dedikálták, és Carlo aztán fotókat is megosztott a koncertre ellátogató színésznőről – aki ugyanolyan remekül néz ki, mint a balesete előtt, láthatóan teljesen felépült.

Kisebbik fiával az Armani bemutatóján (Fotó: Getty Images)

Fia már új nőt szeret

Amúgy Loren mindkét fia a tengerentúlon, Los Angelesben él. A filmrendező Edoardo 17 éve vette el a Tengerészeti helyszínelőkből is ismerős Sashát, akkor már megvolt a lányuk, Lucia, aki most megy egyetemre, de később született egy fiuk is, a most 13 éves Leonardo.
Edoardo bátyjának, Carlónak az esküvőjére pedig mi is emlékezhetünk, hiszen magyar lányt vett feleségül. Szeptemberben lesz húsz esztendeje, hogy a budapesti Szent István-bazilikában oltár elé vezette a hegedűművész Mészáros Andreát, akitől két gyermeke született: fia, Vittorio 17, lánya, Beatrice 12 éves. A fiú amúgy máris fantasztikus zongorista, fellépései vannak. Carlo és magyar felesége azonban a jelek szerint időközben különváltak, hogy mikor, nem tudni. Mindenesetre a karmester az Insta­gram-oldalán nyíltan mutatkozik új párjával, egy roppant csinos grúz zumbaoktatóval, Mariam Sharmanashvilivel, akivel már 2022-ben is együtt lehetett látni. A hölgy pedig nemrég egy közös szerelmes párizsi utazásról osztott meg képeket.

Carlo Ponti és Mészáros Andrea esküvője 2004-ben Budapesten (Fotó: Profimedia)

Kaphat még filmszerepet?

Lorent utoljára a saját fia, Edoardo rendezésében lehetett látni: a 2020-ban a Netflixen bemutatott Előttem az élet című filmdráma főhősnőjét, a holokauszt-túlélő Madame Rosát alakította. Kérdés, láthatjuk-e még valaha új szerepben, most, hogy újra visszatért a nyilvánosság elé.

Utoljára az Előttem az élet című filmben láthattuk (Fotó: Profimedia)

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!