Külföldi sztár

Cameron Diaz – Második gyereke is igazán furcsa nevet kapott

Másodjára is teljes titokban, béranya segítségével lett anya a színésznő, aki ötven felett vállalt újabb babát a férjével, Benji Maddennel. Közben pedig Hollywoodba is visszatért.

Nemrég nagy hírt osztott meg a színésznő és rocker férje, Benji­ Madden. „Nagyon hálásak és boldogok vagyunk, hogy bejelenthetjük a kisfiunk, Cardinal születését. Csodálatos baba, és annyira örülünk, hogy végre itt van velünk! Bár a biztonsága érdekében fotót nem fogunk megosztani róla, de elhihetik nekünk, igazán cuki!” – írták az Instagramon. Mint az első alkalommal, a négyéves kislányuk, Raddix születése esetében, a házaspár most is teljes titokban tartotta a gyerek érkezését, és a kicsit ezúttal is béranya hordta ki. Cameron korábban évekig próbálkozott hiába, hogy teherbe essen, a kora miatt pedig, miután a nyáron már az 52. születésnapját ünnepli, végképp nem volt esélye, hogy maga szülje meg a kicsit.

Rendkívül szerencsésnek érzi magát

Az egyik kommentelő ezt írta a színésznő által megosztott gólyahír alá: „Gratula! Idősebb szülőnek lenni nem a gyengéknek való…” Tény, hogy sok kihívással néz szembe az, aki érettebb korban vállal babát. De a színésznő nem cserélné el semmivel, hogy így alakult az élete. „Mindennél jobban élvezi az anyaságot, és így, hogy életének későbbi szakaszában tapasztalta meg, úgy érzi, jobban fel is készült rá. Mindig szerettek volna egy kis testvért a lányuknak, úgyhogy most leírhatatlan a boldogságuk. Cameron rendkívül szerencsésnek érzi magát, hogy ma már olyan világban élünk, ahol a kora miatt nem kellett lemondania arról, hogy gyereket nevelhessen” – mesélte a People magazinnak a család egyik ismerőse. A színésznő azt mondja, az új kis jövevénnyel lett teljes a család. A fiúcska éppúgy szokatlan nevet kapott, mint a nővére – a Cardinal angolul bíborost, kardinálist, vagyis főpapot jelent.

Cameron Diaz és kislánya, Raddix (Fotó: Profimedia)

Újra együtt a nagy csapat

Közben érdekes fejlemény, hogy míg a színésznő egy évtizede visszavonult Hollywoodból, úgy tűnt, örökre, most kismamaként újra helyet követel magának a filmek világában. Hosszú évek hallgatása után a Back in Action című akciókomédiával tér vissza – a filmet idén mutatja majd be a Netflix, miután a másik főszereplő, Jamie Foxx rejtélyes betegsége miatt hónapokig szünetelt a forgatás. Cameron a jelek szerint tényleg élvezi, hogy újra filmezhet, ugyanis azóta egy másik moziban is szerepet vállalt. Bár épp most lett kétgyerekes anya, a kisbabája mellől munkába szaladgál, hiszen nemrég kezdték forgatni az Outcome című filmet. Ebben újra Keanu Reevesszel dolgozik együtt – közel harminc éve a Féktelen Minnesotában alkottak remek párost.

Verhetetlen egy páros

Bár Cameron sokszor elmondta, hogy a legjobban otthon érzi magát, és az kapcsolja ki igazán, ha a férjével és a kislányával – meg most már nyilván a kis öcsivel – töltheti az idejét, egy idő után mégis elkezdett neki hiányozni a régi élete is. Nincs ebben semmi furcsa. A kisgyerekes anyák a megmondhatói, az otthon töltött hétköznapok monotonitásában mennyire tud hiányozni a felnőtt társaság, és hogy valami más is történjen az ember körül a babázáson kívül. A színésznő sok más kisgyereket nevelő kolléganőjéhez – Keira Knightley-hoz vagy Emma­ Stone-hoz – hasonlóan arra törekszik, hogy megtalálja az egyensúlyt az anyaság és a karrier között. „A támogató közeg, az összetartó család a legfontosabb. Soha egy percig sem érzem úgy, hogy áldozatot hozok, mert bár a kislányunk a legfontosabb, mellette a férjemmel mind a ketten tudunk foglalkozni a saját dolgainkkal is” – mesélte még korábban ­Cameron, aki menet közben egy saját bormárkát is piacra dobott. Roppant családcentrikus párjára valóban mindenben számíthat. Benjivel éppen tíz éve vannak együtt, de ma is süt minden megszólalásukból, mennyire szeretik egymást. Sokat elárul, hogy a férje csak „királynőmnek” becézi a szőke sztárt, és ezerszer leírta, mennyire jó társai egymásnak mindenben – beleértve a szülői feladatokat is.

Keanu Reaves és Cameron Diaz most újra együtt játszanak (Fotó: Profimedia)

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!