Külföldi sztár

Monica Lewinsky a Clinton-ügyről: „Naiv lányként fel sem tudtam fogni a tetteim következményeit”

25 éve járta be a világot a valaha volt egyik legemlékezetesebb szexbotrány, amelybe beleremegett az amerikai elnök széke.

Nyáron lesz 50 éves az egykori fehér házbeli gyakornok, akinek Bill Clintonnal folytatott afférja történelmet írt. Vagyis az ügy kipattanása idején, 1998 elején még igen fiatal volt, be sem töltötte a huszonötödik évét. ­Monica idővel mindent megpróbált, hogy feledtesse a történteket, de a múlttól máig nem tudott megszabadulni. Neve örökre összeforrt a botránnyal, az Ovális Irodával és a szivarral, no meg a Clinton szájából elhangzott híres – és hazug – elnöki mondattal: „Nem volt szexuális kapcsolatom azzal a nővel…”

Monica gyakornokként bejáratos volt a Fehér Házba (Fotó: Profimedia)

Nem akar bujkálni többé

Miután Londonba költözve lediplomázott szociálpszichológiából, az utóbbi tíz évben Monica megpróbált előnyt kovácsolni a korábbi sok megaláztatásból. Aktivistaként az internetes zaklatás és nyilvános megszégyenítés elleni harc szószólója lett, pár éve még Budapesten is tartott előadást a témában. Míg korábban megpróbált elbújni a világ szeme elől, ma már konferenciákon szólal fel, interjúkat ad, és producerként egy tévésorozatot készítésében is részt vett, amely az ő történetét göngyölíti fel. Ám ami a magánéletét illeti, az nem egészen úgy alakult, ahogyan fiatalon elképzelte. Máig nem ment férjhez, és gyereke sem született, pedig nagyon vágyott volna családra – de nem találta meg hozzá a társát.

Hillary mindent megbocsátott a férjének (Fotó: Getty Images)

Túl a terápiákon

A szerelmi életéről egyébként szűkszavúan csak annyit szokott elárulni, hogy randevúzik, de egyelőre keresi az igazit. „Kicsit úgy érzem, ha van valaki, aki megérdemli, hogy kíváncsi tekintetektől távol élje a szerelmi életét, az én vagyok – jelentette ki. Annyit tett még hozzá, hogy a barátságai a legfontosabbak az életében, és igyekszik sokat nevetni, ha kell, akár saját magán is. – Sok terápián vagyok túl, és ezek visszaadták az önbecsülésemet – árulta el. Ma úgy érzi, a negyed évszázada vele történtekért elsősorban Clintont terheli a felelősség. – A világ leghatalmasabb embere volt, 27 évvel idősebb nálam, és a főnököm. Én 22 éves naiv lányként, aki épp csak kikerült a főiskoláról, és akit teljesen elvarázsolt, hogy a Fehér Házban dolgozhat. Fel sem tudtam fogni a tetteim következményeit, amit a mai fejemmel annyira másképp látok” – mondja.

Clintonék lánya akkor múlt 18 éves, ma már több­gyerekes családanya (Fotó: Profimedia)

Nem csak vele csalta Hillaryt

Ami a botrány másik főszereplőjét illeti, az egykori elnök idén lesz 77 éves. Lassan ötven esztendeje él házasságban ­Hillary Clintonnal, aki mindig szemet hunyt a félrelépései fölött. Ugyanis Clinton nem csak az egykori ifjú gyakornokkal csalta meg a feleségét, a szeretőkről szóló beszámolóknak se szeri, se száma. Sőt neve még az Epstein-féle botrány kapcsán is többször felmerült: állítólag az exelnök is igénybe vette a prostituáltláncot létrehozó pedofil bűnöző szolgálatait. Több nő megvádolta Clintont szexuális zaklatással is, ezeknek azonban nem lett büntetőjogi következménye. A volt elnöknek már 58 évesen szívműtétje volt, és később is beavatkozásra volt szükség szív- és érrendszeri problémái miatt. „Ha kevesebb hamburgert és steaket ettem volna, amit sajnos imádtam, és ha nem éltem volna olyan stresszes életet, akkor mindezt megúszhattam volna” – mondta, elárulva: az egészsége érdekében lett vegetáriánus. Hillaryvel három unokájuk van egy szem lányuknak, Chelsea Clintonnak hála, a legnagyobb nyolcéves múlt, a legkisebb a nyáron lesz négy. Az exelnök személyesen soha nem kért bocsánatot Monicától, nyilvánosan azonban elmondta, mennyire sajnálja a történteket. Három éve arról is beszélt, szörnyen érzi magát, amiért az afférjuk olyan igazságtalanul rányomta a bélyegét az egykori gyakornok egész életére.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!