Külföldi sztár

Britney Spears – Sötét titkok derültek ki a famíliájáról

December elején betölti a 40. évét, és végre visszakapta az életét. A családjával viszont teljesen megszakította a kapcsolatot. Közben hátborzongató dolgok derültek ki a Spears família múltjáról.

popsztár boldogan ünnepli, hogy végre felszabadult a 13 éves gyámság alól. Arról beszél, hogy gyereket szeretnének leendő férjével, Sam Asgharival. A családjával viszont végzetesen megromlott a viszonya. Nemcsak az apjával, Jamie Spearsszel, de az édesanyjával, Lynne-nel is, aki hetek óta hiába könyörög neki, hogy találkozzanak. Britney szóba állni sem hajlandó vele, ahogyan a húgával, Jamie Lynn-nel sem. Rájuk is rettenetesen dühös, ugyanis azzal vádolja őket, hogy nem segítettek rajta, miközben több mint egy évtizeden át gyakorlatilag rabszolgaként élt. Ellenkezőleg, az összes családtagja kihasználta a pénze miatt. Sőt Britney az anyját nevezte meg fő kínzójának, szerinte eleve ő találta ki az egész gyámságot, mert: „Apámnak nincs ennyi esze. Soha nem kapom már vissza ezeket az éveket, együtt tették tönkre az életemet” – jelentette ki.

A Spears család: Jamie, Bryan, a nagypapa, June, Jamie-Lynn, Britney és Lynne (Fotó: Getty Images)

Még hátborzongatóbb mindaz, ami kiderült a zűrös Spears família hátteréről. A kisvárosi Kentwoodban, ahol Britney felnőtt, még sokan emlékeznek az egykori családfőre, a popsztár apai nagyapjára. June Austin Spears – Jamie Spears apja – minden jel szerint egy szörnyeteg volt, aki súlyosan bántalmazta, kínozta a 10 gyerekét és mindhárom feleségét. Távolabbi családtagok, például Britney egyik nagybátyja, John Mark és egy nagynénje, Leigh Ann őszintén beszéltek a New York Post magazinnak az előző generációk súlyos titkairól. Például hogy az amúgy buzgó templomjáró nagypapa nemcsak verte, sőt korbácsolta a gyerekeit, de szexuális abúzust is elkövetett ellenük. Lányát, Leigh Annt 11-től 16 éves koráig zaklatta, ő végül egy másik városba menekült, miután brutális apja megint megerőszakolta. June Austin lítiumot szedetett a második feleségével – pont úgy, ahogy az apja Britney-vel –, és a pszichiátriára záratta. A rokonok azt is gyanítják, hogy Britney nagymamája, Emma Jean – Jamie édesanyja – talán nem is öngyilkos lett 31 évesen, hanem a férje végzett vele. A hivatalos verzió szerint főbe lőtte magát. „Senki nem tudja, mi történt valójában. Talán nem a férje húzta meg a ravaszt, de ő kergette öngyilkosságba. A Spears család férfi tagjai mindig elnyomták a nőket, kontrollmániások és alkoholisták, szörnyű alakok” – jelentették ki a rokonok.

A fiai lassan felnőnek

Britney a minap egy kiállításon volt két régen látott fiával, akik az apjukkal élnek, és mára nagy kamaszok lettek. Sean ­Preston nemrég múlt 16, öccse, ­Jayden pedig 15 éves.

Kiemelt kép: Getty Images

Előfizetési ajánlatunk

Megjelent a Story téli különszáma