Külföldi sztár

Anastacia: „Az anyaság helyett más terve volt velem az univerzumnak”

A hangja most is jellegzetesen bivalyerős, és lélekben sem tudták megtörni súlyos betegségei. Mára azzal is megbékélt, hogy nem született gyereke, hiába vágyott rá nagyon.

Bár egykori nagy sikereihez képest ritkán hallani róla, az énekesnő nem tűnt el teljesen a reflektorfényből. Sokakat meglepve szeptemberben a velencei filmfesztiválon vonult a vörös szőnyegen, és többek közt Jonathan Rhys Meyersszel pózolt a fotósoknak – ugyanis Anastacia írta és énekli a színész új filmjének, az American Nightnak a zenéjét. Emellett nemrég felbukkant az Álarcos énekes ausztrál verziójában – korábban szerepelt már táncos sztárműsorokban és tehetségkutatók zsűritagjaként.

„Büszkén vállalom a sebeimet”

Lehet, hogy 53 évesen már nem számít akkora sztárnak, mint annak idején, de ő így is rendkívül hálás a sorsnak. Már önmagában azért, hogy életben van! Tényleg igazi túlélő: súlyos betegségek sorával kellett megküzdenie az elmúlt évtizedekben. „Az egészségügyi problémáim könnyen megölhettek volna, de büszkén vállalom a sebeimet. Ezek tettek azzá, aki vagyok, megtanítottak küzdeni” – mondja. Ha nem lett volna elég, hogy kamaszkorában kiderült: gyógyíthatatlan emésztőrendszeri zavarral, Crohn-betegséggel küzd, ami miatt meg is operálták, 34 évesen agresszív típusú mellrákot diagnosztizáltak nála. A kór nyolc éve visszatért, akkor a kettős masztektómia, melleltávolítás mellett döntött, és mindkét alkalommal szerencsésen leküzdötte a rákot. Közben szívproblémák is jelentkeztek nála, amire gyógyszert szed, és az isiásza mellett két nyaki gerincsérve is volt. Ezt idén nyáron, hosszú halogatás után végre megoperálták, és két sérült porckorongot beültetéssel pótoltak. A műtéttől nagyon félt, attól tartott, megsérülhetnek a hangszálai, de szerencsére nem így történt.

„A barkácsboltban szólítanak le a férfiak”

Részben komoly betegségeinek tudja be, hogy a magánélete sem úgy alakult, ahogyan szerette volna. „Mindig nagyon vágytam arra, hogy gyerekem szülessen, és sokáig bántott, hogy ez nem adatott meg. Mára megbékéltem ezzel is, talán az volt velem a célja az univerzumnak, hogy az anyaság helyett erőt adjak a nőknek, a lányoknak a dalaimmal” – mondja. Mostanában kis keresztlányán éli ki anyai ösztöneit, Bobbilouát az Instagram-oldalán is megmutatta rajongóinak. Ami a szerelmi életét illeti, 11 évvel ezelőtti válása óta – egykori testőre, Wayne Newton öt évig volt a férje – egyelőre hiába keresi a párját. „Randevúzgatok férfiakkal, de a lelki társamat nem találtam még meg – árulta el. Arról is mesélt, hogy mivel egyedül él, sokszor maga javít meg otthon ezt-azt, emiatt gyakran jár barkácsboltokba. – Érdekes, ott többször leszólítottak már férfiak, akik ismerkedni akartak. De láttam a karikagyűrűt a kezükön, márpedig nálam nős férfi szóba sem jöhet.”

Kylie Minogue húga a kerítő

Az Álarcos énekes felvételein Anastacia nagyon összebarátkozott Dannii Minogue-­gal. Kylie testvére a zsűri tagja volt, és már több facér barátjával is megpróbálta összehozni szingli kolléganőjét.

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!