Legkisebb fia, Botond egyre otthonosabban mozog az Operettszínházban, és úgy tűnik, a színház különleges világa őt is magával ragadta.

Még csak hétéves Botond, de a színházi kulisszák között már egyáltalán nem érzi magát idegenül. Nem is csoda, hiszen édesapja, Homonnay Zsolt révén egészen kicsi korától bepillantást nyerhetett a teátrum világába.

„Sajnos látom...”

A legutóbbi közös munkájuk különösen emlékezetes lehetett számára: a Mindig itt leszünk… Mohács 500 című produkcióban is szerepet kapott, amelyet édesapja rendezett, édesanyja, Homonnay Anita pedig táncművészként és koreográfusasszisztensként vett részt az előadásban. „A próbák alatt sok időt töltött a színházban, és egyszerűen megfogta az egésznek a hangulata. Elvarázsolta a csatajelenetek látványa, a népi ihletésű botos táncok, a nagy zene, az egész színházi közeg.

Gyermeki lelkesedéssel figyelte, mi történik körülötte, és ő is szeretett volna részese lenni ennek a világnak.

Kis feladat az övé, talán még gyermekszereplőnek sem lehet mondani, hiszen például a II. Lajost alakító Brandi Zsombornak szövege is van, és énekel is” – meséli az Operettszínház művészeti vezetője, aki azt is látja, hogy kisfia számára ez egyelőre elsősorban izgalmas játék és kaland.

Botond egyébként nem most állt először színpadra, de vajon édesapja szerint is színpadi művész lesz belőle? „Sajnos látom rajta, hogy szeretne színész lenni, benne van a pakliban – mondja mosolyogva Zsolt. – Most még Botond a gyerekszínészet minden báját, izgalmát és energiáját látja. Ez egy csodálatos időszak, amikor a gyerekek teljes természetességgel és kíváncsisággal fordulnak a színház felé. De előbb-utóbb eljön az a pont, amikor kiderül, hogy a gyerekszínészből felnőtt színész lesz-e, vagy valamiért véget ér számára ez az út.”

Már a bátyja is

A családban egyébként nem Botond az első, aki gyerekként kipróbálta magát a színpadon. Zsolt középső fia, Bulcsú is szerepelt Csorbiként A Szépség és a Szörnyeteg című musicalben, sőt németül is énekelt a darabban, Németországban. Az ő története azonban más irányt vett. „Bulcsú egy idő után úgy döntött, hogy abbahagyja a színházi szereplést. Visszatért a zongorához, és jazz-zeneszerzőnek tanult a torontói művészeti egyetemen.

Ez is jól mutatja, hogy hiába kap valaki gyerekként lehetőséget a színpadon, attól még nem kell feltétlenül a színészi pályát választania

– fogalmaz az édesapa, aki Botond esetében sem szeretne jóslatokba bocsátkozni. „Nem tudjuk, ő mit választ majd, de most élvezi, amit csinál, és szerintem ez a legfontosabb. Nem akarjuk előre eldönteni helyette, mi legyen belőle.”

Botondnak amúgy bőven akad elfoglaltsága a színházon kívül is: karatézik, teniszezik, focizik, és most kezdte az iskolát. „Azt szeretnénk, hogy próbáljon ki minél több mindent, kalandozzon egy kicsit, és majd kiderül, mihez van tehetsége, mi az, ami igazán érdekli. Hétévesen még nem kell eldöntenie, hogy mi lesz belőle.” Reggelente az apa viszi iskolába a kisfiát, fél nyolc körül már útnak indulnak, így gyakran elsőként ő érkezik meg az Operettszínházba.

Éjszakai leckék

Botond késői gyerek volt. „Jól megértjük egymást, annak ellenére is, hogy csaknem ötven év van közöttünk. Persze sokat kell tanulnom tőle, főleg a technikai dolgokban. A mai gyerekek szinte úgy születnek, hogy tudják használni a mobiltelefont, a tabletet, a mindenféle kütyüt. Néha csak nézek, hogy ezt honnan tudja ilyen természetesen. Ha együtt akarok vele játszani, akkor nekem is meg kell tanulnom ezeket a dolgokat. Egy focis játékban például nem mindegy, hogyan nyomom meg az X gombot, mert attól függően más ívben megy a labda. Ezeket bizony el kell sajátítanom, ha nem akarok lemaradni a fiamtól.

Szóval míg a család többi része alszik, én éjszaka a technikai tudásomat fejlesztem

– neveti el magát Polyák Lilla exférje, aki azért odafigyel arra, hogy a kertben is játszanak.

„Botond a színházi szerepléseiért fizetést is kap, ami természetesen az övé, és néha odajön hozzám, és megkérdezi: ’Apa, megkaptam a gázsimat? Akkor menjünk valami focis dolgot venni!’ Na akkor egy újabb Barcelona-labda nélkül nem jövünk haza.”