Első hallásra nem is akarja elhinni: ötvenéves lett a film, amellyel az egész ország megszerette annak idején. Czinkóczi Zsuzsa és az Árvácska. Móricz Zsigmond regényének megalázott és megszomorított kislánya Ranódy Lászó szívbe markoló alkotásában.

Hétéves volt, amikor ötezer gyerek közül őt választották ki a lelencházból egy eldugott tanyára került árva kislány szerepére. Czinkóczi Zsuzsa érzékeny játékával örökre belopta magát a nézők szívébe. Kapta is ezek után sorra az újabb színészi lehetőségeket. Mészáros Mártától Jancsó Miklósig a legjobb rendezőkkel dolgozott, Marina Vladytól Scarlett Johannsonig világsztárokkal játszott. A színészi hivatás helyett mégis civil foglalkozást választott. Így érzi boldognak, kiegyensúlyozottnak az életét.

„Bármi megtörténhetett…”

„Ha nem akad meg rajtam a rendező, Laci bácsi szeme a jászszentlászlói iskolában, lehet, hogy még ma is mezítláb futkosok a tanyán, ahol akkoriban éltünk. Bármi megtörténhetett volna. A sors ajándéka, hogy én lettem Árvácska. Ez volt a fordulópont az életemben. Kaptam valami szépet, és adhattam érte én is valami nagyon jót az embereknek. Ez lett az utam. Ezzel indultam el a Legelő­dűlőről, ahol a házunk állt.”

Moziban akkor volt először, amikor Budapestre hozták az Árvácska bemutatójára. Addig várost sem látott. ­Tizenöt éves volt, amikor a tanyáról Kecskemétre költözött a család. Oda sem egy szép házba vagy egy tágas lakásba, hanem egy kis lyukba, de ott már volt víz is, villany is.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem olyan hú, de csodás gyerekkorom volt. A tragédiák szerencsére elkerültek. Maradandó sebeket nem ejtett rajtam a tanyasi élet, olyan igazán nagy örömök azonban ritkán értek. Először talán akkor, amikor egy szép piros biciklit kaptam Ranódy Laci bácsitól. Tévénk akkor lett, amikor Teheránban megkaptam a legjobb női alakítás díját. Addig a nagymamához jártunk a falu­ba filmet nézni. Tenkes kapitányát, Rózsa Sándort, ­Onedin családot. Erről Laci bácsi is tudott, azért a díjjal járó pénzjutalomból vettek nekünk egy kis televíziót. Mivel nem volt áram a tanyán, akkumulátorokat is kaptunk hozzá. Anyuék a mamához hordták feltölteni, azzal ment két hétig, egy hónapig a televízió. Nekem a tanya a mindennapi élet nyűgjeit jelentette, nem valamiféle romantikát. Nem is gondolok rá nosztalgiával soha.”

Halványulnak már a forgatási emlékei is. Mindenkitől rengeteg szeretetet kapott, hangsúlyozza, de egykori tanító nénijére is hálával gondol. Sokat formált rajta ő is. Embernek maradni, ezt hallotta tőle talán a legtöbbször. Hogy ne érezze magát többnek vagy másnak, mint a társai.

Kevés barátság

Nem is adódtak magatartásbeli problémái egyszer sem. Tisztelettudó gyerek volt, és később, bakfisként sem veszítette el a fejét. Mivel korán szült, tizenhét évesen, nem ért rá önmagát sajnálni. Akkor sem, amikor már elkerült otthonról, és önálló életet élt.

Nagy harcos voltam, és ma is az vagyok.

A talpon maradásért keményen meg kellett küzdenem. A forgatásokon mindenki kedves volt velem, de amint elköszöntünk egymástól, Mészáros Mártán kívül senki nem volt, aki kíváncsi lett volna rám. Minden színészhez csak munkakapcsolat kötött, több nem nagyon. Két nevet azért megemlítenék még. Tarján Györgyihez az Allegro Barbaro című ­Jancsó-filmben kerültem közel. És Dajka Margit! Hozzá a Labdaálmok című tévéfilm köt. Mindenki félt tőle, mint a tűztől, én bírtam őt. Jókat kacagtam a humorán. Imádtam azt is, ahogy rám kacsintott.”

Fia negyvenhárom éves

Cannes és Karlovy Vary fesztiválján személyesen is részt vett, Viareggióból Federico Fellini gratulációjával hozták neki haza a legjobb női alakítás díját. Azóta több helyre eljutott a párjával. Rendszeresen járnak például Olaszországba, a legnagyobb élmény azonban Egyiptom volt a számára.

„Harmonikus életet élünk a férjemmel. Negyvenhárom éves a fiam, itt lakik a közelünkben, akárcsak a testvéreim és a ­párom lánya. Komplett család vesz körül Kecskeméten. Mindenért hálás vagyok, amit kaptam, nincs semmiféle hiányérzetem. Kertes házban lakunk, mi építettük. Viszem továbbra is a takarítóvállalatot, szeretem a munkámat, jól vagyok, egészségesek vagyunk, mit akarjak még? Már annak is örülök, ha semmi kirívó nem történik ­velünk. Hétköznapi életet élünk, de tartalmasat. Ha ez így marad, lesz mit megköszönnöm a Jóistennek.”