Vitray válása hozta helyzetbe Rózsa Gyurit
A tévés kvízműsorok mindig különleges helyet foglaltak el a magyarok szívében. Sikerükhöz leginkább a karizmatikus műsorvezetők járultak hozzá.
A magyar televíziózás történetének egyik legszebb és legnépszerűbb fejezete a vetélkedők világa. A történet 1958-ban kezdődött, amikor a Magyar Televízió az Operettszínházból közvetítette első nagyszabású televíziós kvízműsorát. A versenyt a fiatal Antal Imre nyerte meg. Talán senki sem gondolta akkor, hogy a győztesből később műsorvezető válik.
Az 1960-as és 1970-es évek vetélkedői elsősorban a tudásról, a műveltségről és a gyors gondolkodásról szóltak. A televízió – és sokszor a rádió is – egyfajta „otthoni iskola” volt, ahol a nézők együtt játszhattak a versenyzőkkel. A korszak meghatározó személyisége lett Antal Imre, akinek a különlegessége a humora és közvetlensége lett: nem egyszerűen kérdezett, hanem szórakoztatott is, és nem csak a Ki nyer ma, hanem a Halló fiúk, halló lányok című vetélkedőkben is.
A klasszikus magyar televíziós kvízmester fogalmát azonban sokak számára Egri János testesíti meg. Jellegzetes stílusa, pontos kérdésfeltevése és elegáns humora miatt a magyar televízió egyik legnépszerűbb kvízmesterévé vált. A korábban profi jégkorongozó 1972-től már intenzíven segített a televíziós sportközvetítéseknél kommentátorként. Az ugyanabban az évben induló vetélkedőknél is rá gondoltak készítők, Egri vállalta a megmérettetést. A nevéhez fűződik többek között a Játék a betűkkel (ami a Scrabble tévés magyar verziója volt), a Lehet egy kérdéssel több?, az Elmebajnokság, az Aki mer, az nyer, a Melyiket a három közül?, a Kérdezz! Felelek! és a Keresztkérdés.
Utálta egymást a Kapcsoltam két házigazdája?
A televíziós vetélkedők történetéből Vitray Tamás sem maradhat ki. Tekintélye, felkészültsége és nyugodt jelenléte miatt a közönség különösen nagyra becsülte. Bár elsősorban riporter és sportriporter volt, számos műveltségi és tudásalapú televíziós játék házigazdájaként is ismertté vált, ezek egy részét teljesen maga találta ki. Ilyen volt például a Kapcsoltam és a rendszerváltás utáni Hogy is van ez?
Két örök nézői kérdés fémjelezte a Kapcsoltam adásait: utálja-e egymást Vitray és a műsor későbbi házigazdája, Rózsa György, és hogy miért adta át a sikeres műsort Vitray? Az elsőre nem a válasz, a második kérdésre Vitray 2012-ben így felelt:
Akkoriban váltam, és a két fiam láthatása mindig vasárnapra esett. Így magánéleti okokból adtam le.
Rózsa György egyébként 1980-tól került az MTV szórakoztató főosztályára, olyan műsorokban szerepelt a Kapcsoltamon kívül, mint a Leg...leg...leg... és a Legyen szerencsénk!, amit a Skála, valamint a Sportfogadási és Lottóigazgatóság szponzorált.