Hazai sztár

„Hajlamosak vagyunk inkább a nőket okolni” – Az X-Faktor felfedezettje súlyos társadalmi problémára hívja fel a figyelmet

Horányi Julinak 41 éves korára teljesült az álma Story / Archív
Horányi Julinak 41 éves korára teljesült az álma

Anyai örömök elé néz Horányi Juli. A gyermekáldás nem jött könnyen, és sosem találnák ki, milyen vizsgálat és apró életmódbeli változtatások könnyitették meg a várva várt teherbeesést.

Madarat lehet fogatni Horányi Julival mostanság, annyira boldog: a 41 éves énekesnő első gyermekével várandós. Ez még akkor is igaz, ha az elmúlt hetek nem voltak túlságosan egyszerűek számára. „Az első trimeszterben folyamatosan rosszul voltam.

Úgy tudnám azt az állapotot a legpontosabban leírni, mint egy három hónapig tartó másnaposság.

Állandó rosszullétek, fejfájás, émelygés.”

Alvás és kávémegvonás

Ezek a tünetek szerencsére a második trimeszterbe érve jórészt megszűntek. Juli már a 16. hétben jár, és alig várja, hogy anyai örömök elé nézzen. Nem is csoda, hisz régóta ez volt a legfőbb vágya. „Sokáig nem estem teherbe, gyakorlatilag két éve próbálkoztunk. Természetesen alávetettük magunkat mindenféle vizsgálatnak. Végül is több dolog segített.

Az orvos tanácsára elkezdtem figyelni arra, hogy legalább meglegyen a napi 6 óra alvás, ez nagyon fontos.

Valamint elhagytam a reggeli kávét, illetve a talpreflexológia segítségét vettük igénybe” – sorolja az énekesnő.

„Viktorral két éve próbálkoztunk” Story / Archív
„Viktorral két éve próbálkoztunk”

De hogyan is segített rajtuk ez az alternatív terápia? „Ennek segítségével sikerült helyre rakni néhány olyan apró hormonális problémát, amit még a laborvizsgálatok sem mutattak ki. A férjemnek, Viktornak is voltak kisebb problémái, amikre ez jelentett megoldást. Miután megtörténtek ezek a kezelések, teherbe estem. Sajnos társadalmilag hajlamosak vagyunk inkább a nőket okolni, ha nem megy gördülékenyen a fogantatás, holott ebben a témában is kettőn áll a vásár.

Azt hiszem, az egy kisebb csoda, hogy anya leszek, hisz 41 éves vagyok, és ebben a korban nem sűrűn fordul elő, hogy természetes úton összejön a gyermekáldás.

Szerencsések vagyunk.”

Ne halogassák!

Úgy érzi, annak, hogy érett nőként válik anyává, éppúgy vannak előnyei, ahogy hátrányai. „Fiatalabbként tagadhatatlanul rugalmasabb az ember. Ugyanakkor most bölcsebbnek, felkészültebbnek érzem magam, mint mondjuk öt évvel ezelőtt.

Bár őszintén szólva kissé bánom, hogy nem vágtunk bele korábban a babaprojektbe.

Úgyhogy arra biztatom azokat, akik úgy érzik, megtalálták azt az embert, akivel családot szeretnének, ne halogassák a témát.”

Kisfiút hord a szíve alatt

Juli és Dénes Viktor 11 éve alkot egy párt, 6 éve házasodtak össze. „Ezek a nehéz­ségek nem erősítették meg a kapcsolatunkat, mert már kellőképpen stabil volt. Az elmúlt 11 évben megéltünk magasságokat és mélységeket is, és folyamatosan dolgoztunk ezért a pákapcsolatért. Egyébként Viktor az elmúlt hetekben elképesztően kitett magáért, nem is tudom, lehet-e ennél többet segíteni ilyenkor.”

Név még nincs

A leendő szülők már tudják, kisfiuk születik januárban. „De a nevekkel még nem jutottunk dűlőre. Valahogy a lánynevekben több olyan opció is felmerült, ami megfogta a szemünket – taglalja az énekesnő, aki korábban egész másképp nyilatkozott a gyerekvállalásról. – Már nagyon készülünk lelkileg.

Bízunk benne, hogy nálunk nem lesz jó és rossz­ zsaru, egyetértésben fogjuk nevelni a gyerekünket, aki felnőttként majd a barátunk lesz.

Jóllehet, a lelki felkészülést megkezdték, a fizikálisat nem sietik el. „Különben sem gondolom, hogy halmozni fogjuk a babaholmikat. Nem attól lesz valakinek boldog gyerekkora, úgyhogy apránként majd mindent beszerzünk. Eddig úgysem tudtam volna ezzel foglalkozni a rosszullétek miatt. Érdekes módon a banántól és a rizstől még mindig émelygek, pedig ezeket kifejezetten szerettem, mielőtt teherbe estem. Talán a pici nem fogja. Néhány éven belül kiderül” – mosolyodik el a kismama.

Nagy tervek

Várandossága alatt szeretné elindítani a saját podcastját, ami a Nőként a zeneiparban címet viseli majd. „Az a probléma, hogy szóló női előadóként még mindig sokkal nehezebb érvényesülni, mint férfiként. Nincs az rendjén, hogy egyetlen olyan énekesnő van, aki meg tud tölteni egy Arénát, és kábé 60 férfi. Más országban egyáltalán nem ilyen az arány, és nálunk sem arról van szó, hogy ne lennének tehetséges nők ebben a szakmában. Azt hiszem, sokkal inkább a politikában gyökereznek ennek az okai.”