Kiegyensúlyozott, tele van pozitív energiával, amit szerinte annak köszönhet, hogy sok szeretet veszi körül. De még így is tartott attól, hogy kimerészkedjen a strandra. A fia születésnapja miatt azonban legyőzte a félelmét.

Épp csak túl van a balatonfüredi Art Weeken­ – a nyár egyik legnagyobb művészeti seregszemléjén, amire hónapokat készültek a családdal –, de újabb feladat vár rá: hamarosan több száz kilométert fog ingázni a főváros és Magyar­polány között, hiszen folytatódnak a Kincsvadászok legújabb epizódjainak forgatásai.

Átlendült a kimerültségen

A TV2 műtárgykereskedő műsorának kedvelt női szereplője tele van várakozással. Pedig elárulta, az elmúlt hetekben pihenni volt a legkevesebb ideje. Hogy mégis kicsattan az energiától, azt annak köszönheti, hogy sikerült leküzdenie a fáradtsággal gyakran együtt járó mélypontokat, amelyek sajnos őt sem kerülték el. „Ez a nyár javarészt munkával telik, de megfogadtam, azért sem kesergek! Igaz, hogy a családi nyaralás őszre csúszik, és hosszú kikapcsolódások helyett főleg az üzlet körül forognak most is a gondolataim, de szerencsére annyi pozitív szeretet árad felém az emberektől, hogy mindig van miből erőt meríteni. Ez még minden nehézségen átlendített. Ha azt érzi az ember, megéri csinálni, akkor fel lehet egy nagy munkával járó művészeti kiállításra készülni, anyagot gyűjteni, csomagolni… Ráadásul egyre több gyerek arcán azt látom, érdekli őket a foglalkozásom. Meg mernek szólítani, és talán jó példával járok előttük. Megmutatom nekik, hogyan tudják a múltjuk egy-egy darabját szeretettel őrizni. Hiszen annyi boldog élmény kötődhet egy-egy tárgyhoz. Nekem például a konyhában van egy orchideám, aminek a kaspója a dédnagymamám kuglófsütője volt. Sütni abban már rég nem lehet, de így ott van velem, és ha ránézek, engem is elöntenek a gyerekkori emlékek… És persze ezeken a találkozásokon túl nagyon jó volt reggelenként együtt kávézni Balatonfüreden Fertőszögi Péterrel, délben pedig már Molnár Viktor is csatlakozott hozzánk, hiszen a galériája neki is kiállított. Mind várjuk az újabb közös munkát, ami persze azzal is együtt jár, hogy most, a kiállítás után sem álltunk meg pihenni. Helyette a galériát készítjük fel a férjemmel arra az időszakra, amikor a forgatás miatt én kiesek majd egy kicsit a saját életünkből.”

Szalmakalap mögé bújt

Bár a nyár nem a hosszú szabadságokról szól, spontán élményekből azért nincs hiány. Balatonfüreden például egy vitorlástúrán vett részt a család, és a nagymamát is igyekszik meglátogatni, aki nyáron leköltözik Badacsonyba. A napokban pedig a strandon ünnepelték Marci fiuk 15. születésnapját. „Lementünk Alsóörsre a fiam barátaival, ahol ők a vízben felfújt akadálypályán nagyon jól elvoltak. Mivel mindegyik versenyszerűen úszik, nekem aggódnom sem kellett értük a part szélén. Egy hatalmas szalmakalap alatt és hatalmas napszemüveg mögé bújva álcáztam magam… Azt szerettem volna, ha ez a nap róla szól, és nem arról, hogy engem megismernek. Így olvasgattam közben Gustav Klimt A hölgy aranyban című könyvét, amelynek filmes változatát is ezerszer láttam – imádom! De azért amikor fagyiztunk vagy ettünk, feltűnt, hogy mindenki nagyon kedves velem, szóval elképzelhető, hogy mégis megismertek. De nem baj, tényleg remekül sikerült ez a nap, feltöltődtem tőle. Már reggel kilenckor összeszedtem a gyerekeket, és csak este nyolcra értünk haza. Egész más élmény volt, mint ha csak a saját gyerekeddel strandolsz, mert ők már olyan jól elvannak együtt, és közben csak oda-odajöttek a törölközőkre. Vittem egy jó hideg dinnyét, evés után elterültek, egyébként pedig jókat beszélgettünk. Annyit lehet tőlük tanulni! Más ugye a felfogásuk, mint az én generációmnak, és nagyon élvezem, amikor ők is megengedik, hogy belelássak egy kicsit a gondolkodásukba, hogy mi érdekli őket, mit tartanak viccesnek, mivel lehet őket megfogni. Közben pedig abba is belegondoltam, eljöhet az idő, amikor Marci fogja majd a műtárgyakat értékesíteni.”

A fia kezeli az oldalát

Szandra örül, hogy fia egyre jobban elmerül az üzleti vállalkozásukban. „Épp most hoztak be egy 150 éves, tizenkét részes étkészletet. Marci ott volt mellettem, amikor kibontottuk, hallotta ő is, amikor elmesélték, miként menekült meg – a háborúban elásták… Bár nekem eszembe se jutott, a fiam rögtön ajánlotta, készítsünk belőle egy videót. Már most nagyon ügyesen kezeli az oldalamat, vágja a videókat. Az a taktikám, hogy játékosan egyre több dologba bevonom. Nem kell nyolcra átjönni a galériába dolgozni, még kilenckor is félig alszik, hiszen nyár van. Viszont nekem nagyon nagy segítség, hogy lefotózza, majd modern környezetbe helyezi a műtárgyakat, amiket utána feltöltünk olyan weboldalakra, ahol értékesíteni tudjuk őket. Ehhez külön embert kellene felvennem. Amióta előadást tartottam a Metropolitan Egyetemen, abszolút látom magam előtt, hogy a fiam egy ilyen gyakorlatias, az életre felkészítő iskolában szerez majd diplomát, mondjuk, fényképész-operatőr szakon.”