A férjével már vagy negyven éve rendszeresen tartanak maguknál nagyobb összejöveteleket, kerti partikat, amikor Éva a vendégváró falatoktól elkezdve a salátákon és főételeken át a süteményekig mindent megfőz és megsüt.

Vadas zsemlegombóccal, pacal burgonyával, kovászolt édes töltött káposzta, halászlé és túrós csusza – csak néhány étel, amit Éva éppen legutóbb készített. „Vendégeket várni nekem egyáltalán nem fáradság, hanem kész öröm!” – mondja elöljáróban az egykori bemondónő, Bay Éva. Ráadásul mivel már egy összeszokott társaság az övék, pontosan tudja, mely fogásokért rajonganak legjobban a barátaik.

De mindez honnan kezdődött? – kérdezzük elsőként a ma is remek formában lévő tévés legendától. „Ennek komoly sztorija van, és úgy negyven évre nyúlik vissza. Még Pasaréten laktunk az anyósoméknál, akik április vége és május eleje között minden évben két hétre Sopronba utaztak. Ebbe beleesett a férjem születésnapja, amit mi jól meg is ünnepeltünk.

Áthívtuk a barátainkat, összesen huszonhárom embert. És hát én nagyon készültem…

Svéd gombasaláta, majonézes krumplisaláta, sültek, ilyen-olyan tekercsek, pogácsa, sütemény, hosszú a lista. Mindenki ölében volt egy tányér jól megrakva mindenféle finomsággal.”

Azok a legendás László-napok!

Később, meséli tovább, ezek a nagy bulik Pilismaróton folytatódtak. „Vettünk ott egy kisebb nyaralót. Amikor vége lett a sulinak, kezdődött a nyári szünet, a gyerekekkel indultunk is le. Ugye június 27-én László-nap van, és azt már mindig ott tartottuk. Volt, hogy hatvanan voltunk! Jöttek a barátaink a környező városokból, településekről, Nagymarosról motorcsónakkal. Nem is értem, hogy fért el ennyi ember. Az ég tudja, honnan, de a férjem szerzett még egy sörcsapot is, de kerítettek – szintén nem tudom, honnan – padokat, asztalokat. Na és kezdődhetett a sütés-főzés.

Az egyik barátunk hozott tíz kiló libazsírt, amit beleöntött egy hatalmas tárcsába, alatta meggyújtotta a gázt, én meg hordtam ki a húsokat. Először négy kiló csirkemájat, ami három perc alatt megsült, és nagyjából ennyi idő alatt el is fogyott.

Majd hat kiló csirkét és ugyanennyi tarját. Alig telt el fél óra, és nem maradt semmi – jegyzi meg nevetve. – Ezt évente többször megismételtük, illetve megismételjük a mai napig, csak már itt, Szentendrén, az otthonunkban.”