Hazai sztár

„18 évesen azért voltam 45 kiló, mert daganattal operáltak” – A Baby Sisters bombázója nem szeretne úgy kinézni, mint régen

Baby Gabi nagyon vigyáz az egészségére Story / Archív
Baby Gabi nagyon vigyáz az egészségére

Baby Gabi ma is olyan gyönyörűen énekel élőben, mint egykor. Azt pedig, hogy a 45 kilós versenysúlya már rég a múlté, nem bánja, tudja, minek „köszönhette”.

Szklenár Gabriella, az az Baby Gabi ritkán nyilatkozik a magánéletéről. Óvja, mégpedig azért, mert párszor már megégette magát. Többször megtapasztalta ugyanis, hogy minden jószándéka ellenére is vannak, akik szívesebben támadják, mint elfogadják. A támadási pont most leginkább a súlya. Legutóbbi fellépésén készült ugyanis néhány nem túl előnyös felvétel róla, amit persze azonnal feltöltöttek a közösségi oldalakra…

„Elengedtem magam”

Szerinte az építő jellegű kritikákkal nincs baj, de bántó megjegyzéseket is írtak róla. Ráadásul olyanok, akik valójában nincsenek tisztában az életével. Persze a rajongók, mint mindig, ezúttal is megvédték. „Nem feltétlenül szoktam kommentek olvasni, de nem is lep meg, ha vannak, akik most a súlyom ­miatt bántanak. Elismerem, kissé elengedtem magam, aminek oka van.

Emberből vagyok, és nekem is vannak nehezebb periódusok az életemben. De szerencsére jobbak is. Ha elfáradok lelkileg, az evéshez fordulok.

Stressz­evő az egész családom, az anyukám is küzdött a súlyával. Nekem is oda kell figyelnem, egész életemben jojózok. Most újra érzem az erőt, hogy lefogyjak” – kezdte Gabi.

Egyike volt a Baby Sisters három bombázójának Story / Archív
Egyike volt a Baby Sisters három bombázójának

„Kilométereken át”

A fogyókúrát pár hete kezdte el. Gabi ma már hetente ötször gyalogol, emellett szigorúan számolja a kalóriákat. Ebben egy alkalmazás is segít neki. Mivel a szülés óta inzulinrezisztenciával küzd, nincs könnyű dolga, de az évek alatt megtanulta, mely ételek azok, amelyek segítenek neki abban, hogy jól érezze magát a bőrében. Ehhez a diétához sem először nyúlt vissza.

Jól haladok, már hét kilót fogytam az étrendemnek és a kitartó gyaloglásnak köszönhetően. A legnagyobb táv, amit eddig megtettem egy nap alatt, kilenc kilométer volt.

De mostanában az egyik fiam is rendszeresen elkísér. A mozgás mellett persze az étkezésre is odafigyelek. Napi 1400 kalóriát ehetek, az inzulinrezisztenciám miatt háromóránként. És bár a gyerekeimnek mindig összedobok valamit, magamnak inkább rendelem az ebédet hétközben. Így könnyebb számon tartani a kalóriákat” – meséli az énekesnő, aki nemrég azt is bevallotta: túlvilági élményben volt része.

Daganattal operálták

Szeptemberben már harminc éve lesz, hogy a Baby Sisters együttesben megismerte a közönség. Gabi az együttes feloszlása után szólóban folytatta. Aki eljár a fellépéseire, tudja, a mai napig élőben énekel, és lehet, hogy az alakja változott, a hangja viszont nem. Azt azonban mosolyogva jegyzi meg: akik a súlya miatt bántják, leginkább arra a törékeny Gabira emlékezhetnek, akit a régi videóklipeken láttak. Ő azonban sosem szeretne már úgy kinézni, mint akkor.

Baby Gabi nagyon büszke rá, hogy már hét kilót fogyott Story / Archív
Baby Gabi nagyon büszke rá, hogy már hét kilót fogyott

„Jóleső nosztalgiával gondolok vissza azokra az évekre. Bognár Évivel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Sőt, a fellépéseimen is igyekszem kicsit életben tartani a múltamnak ezt a részét. A régi slágerek közül rendszeresen éneklek. De bevallom, a magánéletem szempontjából nem voltak zökkenőmentesek azok az évek. 18 évesen azért voltam 45 kiló, mert mielőtt bekerültem az együttesbe, épp egy jóindulatú daganattal operáltak.

Két évvel később elvesztettem az anyukámat. Aztán pánikbeteg lettem, a gyógyszereknek köszönhetően kezdtem el meghízni, de már 10 éve gyógyszer nélkül élek.

Amióta édesanya lettem, jóval kevesebb időm jut magamra, ám azért igyekszem újra formába kerülni.”

Már általánosban eldőlt a sorsa

Szklenár Gabriella ­Pintácsi Vikinél énekelt, amikor kiválasztották a Baby Sisters fekete hajú énekesnőjének. Előtte, az általános iskolában a martonvásári Titán együttesben tanulta az alapokat.