Miközben az ATV Híradó műsorvezetőjeként higgadt fegyelemmel számol be a világ legfontosabb eseményeiről. A kamerákon túl egészen más arcát mutatja. Stohl Luca érzelmes, érzékeny, családcentrikus, akinek ma már minden a hároméves kislánya, Róza körül forog.

Best: A nézők gyakran úgy érzik, egy-egy arckifejezésből kiolvasható, mit gondol valójában. Ennyire nehéz elrejteni az érzéseket?

Stohl Luca: A híradós legfontosabb kritériuma az objektivitás. A saját véleményünknek nincs helye a képernyőn. Ugyanakkor nem vagyunk robotok. Mi is emberek vagyunk, ránk is hatnak a történések. Különösen akkor, amikor emberi sorsokról, családi tragédiákról kell beszámolnunk. Nagyon megrendített például az a hír, amikor egy kamasz lánynak egy kollégiumi mosdóban kellett világra hoznia a gyerekét. Egy ilyen történetet nem lehet egyszerűen letenni este, a műsor végén, és hazamenni úgy, mintha semmi sem történt volna.

„Mindenki nagyon megijedt”

Best: Az ön szülése szerencsére egészen másképp alakult.

S. L.: Róza sürgősségi császármetszéssel született. Abban a pillanatban természetesen mindenki nagyon megijedt. Szerencsére végül minden rendben alakult, ezért ma már szép emlékként gondolok vissza arra a napra. Talán azért is, mert minden aggodalom eltűnt, amikor először a karomban tarthattam.

Best: Az élete évek óta két ország között zajlik. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni a családdal és a munkával?

S. L.: A férjem munkája Németországhoz köt bennünket, ezért egy hónapból nagyjából tizennyolc-húsz napot ott töltünk. A fennmaradó időben Rózával Magyarországon vagyunk, én pedig szinte reggeltől estig dolgozom, vezetem az ATV Híradóját. Ez komoly szervezést igényel, de az édesanyám rengeteget segít, amikor itthon vagyunk, ő vigyáz Rózára, és a férjem, a húgom, valamint a legjobb barátnőm is mindig ott állnak mellettem. Az ATV vezetése is nagyon jó partner abban, hogy tömbösítve lehetek a képernyőn. Hálás vagyok nekik.

A nappali a színpad

Best: A legtöbben ma már híradósként ismerik, pedig hosszú éveken át a tánc volt az élete. Nem hiányzik a színpad?

S. L.: Ma már leginkább a nappalink a színpad. Rózával gyakorlatilag mindennap eltáncoljuk A dzsungel könyvét. Hihetetlen, mennyire szereti a zenét és a mozgást. A tánc örökre az életem része marad. Rengeteget kaptam tőle, meghatározta a személyiségemet, a kitartásomat, a fegyelmemet.

Best: Németországban egészen más szerep vár önre, mint amikor Magyarországon a híradóban ül.

S. L.: Németországban elsősorban feleség és édesanya vagyok, és őszintén mondhatom, hogy ez az életem legszebb feladata. Róza most lett hároméves, ez egy csodálatos korszak. Nagyon tudatosan próbáljuk nevelni.

Nálunk otthon nincs bekapcsolva a televízió, és nem adok a kezébe telefont sem. Inkább beszélgetünk, mesélünk, mondókázunk, énekelünk, rajzolunk, táncolunk. Róza boldog, kiegyensúlyozott, vagány kislány, csodálatosan beszél magyarul, egyre ügyesebben németül.

Fantasztikus humora van, sokszor mi is csak nézünk egymásra a férjemmel. Minden helyzetből kivágja magát, és mindenre van egy jobb ötlete. A szemében állandóan ott csillog valami huncutság. Ugyanakkor nagyon érzékeny is. Öröm nézni, ahogy felfedezi a világot.

„Pontosan ismerem édesapámat”

Best: Édesapjáról, Stohl Andrásról gyakran látni, hogy ma már sok időt tölt a legkisebb lányával, Bellával. Hogyan látja őt apaként?

S. L.: Én vagyok az első gyereke, akkoriban egészen más életszakaszban járt, rengeteget dolgozott, építette a pályáját, és nyilván mások voltak a körülmények is.

Emlékszem, egyszer – körülbelül tizenhat éves lehettem – azt mondta nekem, hogy most már igazán élvezi a velem való beszélgetéseket, mert partnerként tudunk egymással beszélni.

Addigra kialakult közöttünk egy olyan kapcsolat, amelyben nemcsak apa és lánya voltunk, hanem két ember is, akik kíváncsiak egymás gondolataira. Soha nem volt bennem emiatt hiányérzet vagy sértettség. Én pontosan ismerem az édesapámat. Látom az erősségeit, és látom a gyengeségeit is. Tudom, milyen ember, ha kérdez, örömmel elmondom neki a véleményem.

Best: Sokan ilyenkor óhatatlanul összehasonlítják a saját gyerekkorukat a kisebb testvérekével.

S. L.: Nagyon jó érzés nézni, amikor biciklizni tanítja Bellát, amikor ott van mellette, figyel rá, együtt nevetnek. Azt látom, hogy ma egészen más ritmusban tudja megélni az apaságot.

Best: Az ön házassága kiegyensúlyozottnak tűnik. Miközben ma már sokan társkeresőn próbálnak párt találni, önök egészen hagyományos módon ismerkedtek meg.

S. L.: Decemberben lesz tizenhárom éve, hogy együtt vagyunk a férjemmel. Egy szórakozóhelyen találkoztunk. Beszélgettünk pár mondatot, aztán elkezdtünk levelezni, később találkozgatni, és valahogy minden annyira természetesen alakult. Nem voltak játszmák, nem volt bizonytalanság, az első pillanattól kezdve érezhető volt, hogy jól működünk együtt. Egy kezemen meg tudom számolni, az elmúlt 13 évben hányszor vitatkoztunk. A humor is nagyon fontos része az életünknek. Ezért érzem azt, hogy nagyon szerencsés vagyok.