Hajas László akár másfél évtizedet is letagadhatna. Ő azonban büszkén vállalja, hogy hetven. Vajon mit a titka? Erről mesélt a sztár­fodrász.

Nem tervezi, hogy felhagy a hivatásával. Miért is tenné? Hiszen Hajas László amellett, hogy élvezi, amit csinál, remekül érzi magát. Mindezért feleségének mond köszönetet.

Élvezi a gondoskodást

Természetesen az is számít, mi kerül náluk az asztalra.

„A feleségem odafigyel rám. A főztje és persze az, hogy reggel-este vitaminokkal töm, jó hatással van rám. Imádom, hogy így törődik az egészségemmel” – kezdi a sztárfodrász, aki huszonkilenc év együttlét és húsz év házasság után is ugyanolyan rajongással beszél a feleségéről. Kapcsolatukból nem hiányzik az érzelmi támogatás, az elismerés, az intimitás, azaz a biztos háttér.

Több dolog is kell ahhoz, hogy egy házasság boldog legyen. Az pedig, hogy még mindig egészséges vagyok, Judit érdeme. Én például folyton elfelejtenék enni, de ő el nem engedne otthonról egy kis gyümölcs vagy szendvics nélkül. Kikapok, ha nem eszem rendesen, így igyekszem erre is ­odafigyelni a kedvéért. Mielőtt megismertem, azért nem így éltem.

Ha eszünkbe jutott, gyorsan rendeltünk valamit. Azt se tudtuk sokszor, mit eszünk. Ő azonban minden hétvégén a ­piacra jár. Hozzászoktatott, hogy mindig van otthon zöldség, gyümölcs, ­persze a megszokott kistermelőitől. De a csirke, amit megfőz is tanyasi. És sorolhatnám, hogy már a hentes is odaszól neki, mikor kell menni a friss húsért. Ő pedig minden este friss, meleg vacsorával vár haza. Van, hogy még süteményt is süt. Igazi, gondoskodó anyatípus.”

Egy nem mindennapi szerelem

Nem volt könnyű meghódítania. És amikor felfigyelt a szőke bombázóra, aki időnként feltűnt a fodrászüzlete melletti fodrászkellék boltban, nem azon gondolkodott, mennyire ügyes a konyhában.

„Ma is jót mulatunk azon, amikor először utána mertem kiabálni, hogy ’Kezét csókolom’, és úgy fordult vissza: ’Csak csókolnád.’ Nem igazán akart megismerkedni velem. De aztán újra összefutottunk. Az Operabálban, egy Gabriella Sabatini-bemutatón. ­Rábaközi Andi akkoriban a fodrászmodellem volt, őt kértem meg, mutassa már be nekem. Akkor megígérem neki, ő lesz az első a telefonomban, és így is lett. ’A Szerelem’ – így írtam be, miután végre megadta a számát. De sokáig kellett udvarolnom. Aztán amikor megfőzte az első zöldborsólevest, nem is akartam elhinni, hogy épp úgy készíti, mint anyukám. Csak sajnos ők nem ismerhették egymást…”

Elképesztő egyezések

Azt is elárulta, azóta hisz a túlvilágban, amióta Juditot ismeri. Ha édesanyjára gondol, még mindig párás lesz a tekintete.

„Anya csak negyvenhárom volt, amikor beteg lett, és elveszítettem. De hiszem, hogy ő küldte Juditot nekem. Mert annyi megmagyarázhatatlan, szép és különleges történetünk van, amelyben csakis ő üzenhetett nekünk. Nem voltunk gazdagok. Egy aranynyaklánc maradt utána, amit most is a nyakamban hordok. Miután Dávid fiunk megszületett, megmarkolta a láncot, és bár beszélni is alig tudott, elkezdte mondani, hogy Márti, Márti. Anyukámat hívták így, amit persze Dávid akkor még nem tudhatott. Ma is elérzékenyülök, amikor ez eszembe jut – meséli és sorolja, mennyi közös tulajdonság van édesanyja és imádott felesége között.

Mindketten szőkék, a vörös rózsa a kedvenc virágjuk, és mindketten vendéglátóztak, ráadásul ugyanazon a helyen. Anya húszévesen, Judit sok évvel később ugyanabban a presszóban volt, ami a Lánchíd lábánál működött, csak ma már szálloda épült a helyére.