Tápai Szabina és Kucsera Gábor gyermekei nagyon örülnek az új családtagnak
A családfő és a gyerekek már régóta szerettek volna kiskutyát, Szabina azonban ágált ellene, mert háromgyermekes édesanyaként nem akart több felelősséget. Ki is borult, amikor a kajakos váratlanul hazaállított a pár hetes kis maltipoo-val...
Kertes ház, kutya, gyerekek – még manapság, 2026-ban is valahogy így néz ki egy idilli család. A Kucsera famíliának azonban a házi kedvenc eddig hiányzott a képletből, nem véletlenül. Tápai Szabina ugyanis nem akart a két tengerimalacon túl más háziállatot. Elárulta lapunknak: velük is ő foglalkozik, pedig nem ő hozta haza őket, hanem a férje.
A kicsik régóta vágytak rá
A kajakos most újabb „merényletet” tervelt ki, persze nem a családanya ellen, csak a gyerekeiket akarta meglepni, neje viszont nem fogadta jól a kis szőrös „ajándékot”. „Én soha nem akartam kutyát. Mondtam Gábornak, hogy nekem elég a három gyerek, és eddig működött is, amit megbeszéltünk” – kezdett bele Szabina a mesélésbe, majd a férje vette át a szót.
„A gyerekek régóta akartak kutyát, és elszóltam magam az egyik edzésen, hogy de jó is lenne egy.
Na ezt meghallotta az egyik szülő, és mondta, hogy hoz nekem egyet. Mondtam, dehogyis! Azt mondja, most már kimondtad, úgyhogy hozok. Három hét múlva megszületett Gofri.
Egyedül Benit avattam be, vártunk hét hetet, hogy elhozhassuk, és eljött a nap: hazavittük!”
Apa világsztár lett
A fogadtatás azonban vegyes volt. Milla és Bella természetesen majd kiugrottak a bőrükből, anyukájuk viszont padlót fogott. „Szabina sokkot kapott, egyszerűen nem hitt a szemének, hogy hazahoztunk egy kutyát. Game over. Azt mondta, egy fél óráig ki ne gyertek, engem hagyjatok békén! Majd mindezek után közölte, mennyire édes, és már nézte is, hogyan kell etetni, itatni. Mondtam is: ahhoz képest, hogy nem akartál kutyát…” – meséli nevetve Kucsera Gábor, és hozzáteszi, Szabina ma már a negyedik gyermekeként hivatkozik a kis négylábúra.
„Azért azt szeretném megjegyezni – folytatja jókedvűen Szabina –, nincs igazság! Amíg én próbáltam feldolgozni az új helyzetet, addig apa a legnagyobb világsztár lett itthon. Ronaldo, Messi elbújhat mögötte!
Pedig egyszerűen csak az volt bennem, hogy nőnek a gyerekek, végre minden picit könnyebb, és úgy éreztem, nem akarok több felelősséget. Kiszámoltam, hány évet nem aludtam életemben a gyerekek miatt, és nem akartam még egyszer ugyanezt. De Gofrinak szerencséje van!
Rögtön érezte, hogy itt akkor van maradása, ha jól viselkedik, és azt kell mondjam, nagyon ügyes, és nagyon cuki. Fésülgetjük, nevelgetjük, szinte már szobatiszta” – mosolyodik el Szabina.
Vakáció a tesóval
Persze Kucsiéknál is, ahogy az a legtöbb családban lenni szokott, a gyerekek kikönyörögték a kutyát, de a pesztrálás már a szülőkre marad.
„Beni akart a legjobban kutyát, és ő foglalkozik vele a legkevesebbet. De mentségére szóljon, versenyidőszaka van, szinte csak enni és aludni jár haza. Milla az, aki sokat van Gofrival – meséli a kajakos, aki nem bánná, ha kis kedvencük a családi nyaralásra is velük tartana. – Én szívesen vinném vakációzni, meg majd mindenhova. Lassan megvan neki az összes oltása, van hordozója, úgyhogy nem lesz akadály.”
Mire Szabina veszi át a szót, akiből máris megszólalt az óvó, féltő gazdi. „Sehova sem kell vinni őt! Itt a kert, a ház, az ő kis birodalma, neki itt sokkal jobb, kényelmesebb, nyugalmasabb – mondja, és már azt is kigondolta, mi lesz a kis maltipoo-val, ha ők elutaznak.
Amikor szomszédasszonyunk meglátta Gofrit, egyből beleszeretett, így elhoztuk neki a lánytesóját, és megbeszéltük, hogy amikor valamelyikünk elmegy nyaralni, a tesók együtt lesznek. Mikor először összeengedtük őket, úgy örültek egymásnak, hogy az valami hihetetlen, úgyhogy boldogok lesznek, hogy vakáció alatt együtt bandázhatnak.