Mindössze 16 éves volt, amikor többszöri öngyilkossági kísérlete után Szécsi Pál véget vetett az életének. A színész-énekes nem ismerte a legendát, anno még rajongónak sem vallotta magát, így soha fel nem merült benne, hogy egyszer a nyomdokaiba lépjen. A sors azonban más forgatókönyvet írt számára.

Gergely Róbert főiskolás kora óta kísérti a legenda, énekli a dalait, annak bőrébe bújva idézi meg őt. Hogy hogyan kezdődött a „közös” történetük? „A hetvenes évek végén felkértek, hogy egy koncerten énekeljem el a Bús szívből énekelni édesen és a Szegény bolond című, Szécsi Pál által énekelt dalokat. A fellépés előtt a folyosón halálra rémülve sétálgattam, mígnem odajött hozzám egy gyönyörű szőke nő, és mélyen a szemembe nézve csak ennyit mondott: ’­Szépen énekeld ám a Palika dalait!’ Cserháti Zsuzsa volt. Borzalmasan rosszul énekeltem” – emlékszik vissza Robi.

Túl sok trauma érte?

A történet ezzel nemhogy véget ért, sokkal inkább folytatódott: egy játék- és egy dokumentum­filmmel, majd egy színházi előadással. „Évekkel később Mészáros Márta felkért egy ­Szécsi Pál életrajzi film főszerepére. Miután elolvastam a forgatókönyvet, igent mondtam. Sajnos a filmből nem lett semmi. Ugyancsak évekkel később láttam a televízióban a Sváby András által készített dokumentumfilmet, ami arról szólt, hogy Palika egyik testvére, Katalin elment Amerikába, Palm Springsbe, hogy meglátogassa egy idősek otthonában élő édesanyját. Akkor Pali már nem élt. Sírtam, miközben néztem a filmet. Ezt követően elkezdtem a legenda életének történetébe beleásni magam. Kérdéseket tettem fel magamnak: vajon mi vezethetett odáig, hogy ez a tehetséges fiú harmincévesen, hétszeres öngyilkossági kísérlete után nyolcadszorra véget vetett az életének? Az, hogy az édesanyja elhagyta? Hogy gyermekként magára maradt? Hogy nevelőszülőknél nőtt fel? De hisz mindezek ellenére sikeres lett, nemcsak a pályáján, hanem a nőknél is. Sármos volt, rajongtak érte, ünnepelt sztár volt… Mi lehetett az a fájdalom, amely erősebb volt min­dennél? Túl sok trauma érte ahhoz, hogy valaha igazán megnyugvást találjon? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy aki ilyen fiatalon eldobja magától az életét, annak a fájdalmát kívülről szinte lehetetlen megérteni.”

A dalok mögött ott volt az ember

Robi, miután a dalokban vitte tovább a legenda emlékét, majd látta a dokumentumfilmet, az In memoriam Szécsi Pál című színházi előadásban is megidézte őt. „Ezt a darabot és a címszerepet életem nagy ajándékának tartom. Amikor annak idején az előadásra készültem, és tanultam a Himnusz a nyárhoz című dalt, minden alkalommal félbe kellett hagynom, mert éreztem a gombócot a torkomban, összeszorult a lelkem, és sírtam. A mai napig, amikor eléneklem, így érzek. De van még egy megrázó történetem. Ahogy megismertem Szécsi Pál egyik testvérét, Katalint, akivel barátok lettünk, tesójának szólított. Sajnos már ő sem él. Kati annak idején elárulta nekem, azért nézi meg sokszor a színdarabot, hátha az előadás másképp fejeződik be, mint amilyen a valóság volt. Hátha életben marad Pali. Az 50. előadásunkon megajándékozott Pali különböző relikviáival. Elhozta az anyakönyvi kivonatát, leveleket, fotókat, a szerelme, Domján Edit színésznő kézzel írt levelét… Milyen szerencse, hogy ezeket nekem adta! Kati kecskeméti háza ugyanis, ahol ezeket őrizte, egy baleset következtében felgyulladt, minden odaveszett, porrá égett, hamuvá vált. Csak annyi maradt meg, ami nálam van.”

Egy szerelem, amelyet nem felejt az idő

Az énekes-színész a birtokában lévő levél kapcsán gyakran gondol vissza Szécsi Pál és az ugyancsak tragikus sorsú, jóval idősebb Domján Edit szerelmére. A színésznő negyvenévesen, két évvel Pali halála előtt önkezével vetett véget az életének. „A szerelmük csak rövid ideig, alig egy évig tartott. Hogy miért lett vége? Talán az a fajta erkölcsi ítélkezés is közrejátszott benne, hogy egy idősebb nő és egy fiatal férfi szerelme nem volt összeegyeztethető az akkori szocialista erkölccsel. Ezt ők átélték, megélték, megszenvedték. Ennek ellenére halálukig óriási tisztelet, rajongás és szeretet vette őket körül, ami engem is megérintett, és megérint a mai napig.”