Jákob Zoli: „Ha nem nyilvános helyen vagyok, elsírom magam”
Senki sem láthatta még Jákob Zolit könnyekig hatódni, de a Storynak majdnem sikerült. Szemtanúi voltunk ugyanis, amikor az üzletembernek a szava is elállt.
Nemrégiben az egyik patinás fővárosi étteremben készítettünk interjút Jákob Zolival. Miközben beszélgettünk, egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy két megszeppent kislány közeledik az asztalunk felé... Az egyikük bátrabb lett, amikor látta, hogy az üzletember mosollyal fogadja őket, és elárulta neki: a trolin utazva látták meg a milliárdos étterem előtt parkoló narancssárga Lamborghinijét. Remélték, itt találják, így leszálltak, és csak azért jöttek be és ettek egyet, hogy találkozhassanak vele.
Pont olyan jó
A két kislány zsebpénzének nagy része elment a spontán kis kalandra. „Nem akartunk tiszteletlenek lenni, ezért rendeltünk egy Gundel-palacsintát. Amikor fizettünk, mondta pincér, menjünk oda nyugodtan Zolihoz – neki is egyértelmű volt, hogy miért, vagyis kiért vagyunk ott” – kezdett bele a történetbe fülig érő mosollyal a 12 éves lány, majd pár perc csevej és egy-két szelfi után boldogan hazaindultak.
A megható esetről videó is készült
Az üzletember legnagyobb meglepetésére a cserfesebb tini még odakint is megvárta, hogy válthassanak pár szót, és ha már így alakult, a milliárdos szuper sportkocsijába is beülhetett. A bátor lány elárulta, azt szereti Zoliban a legjobban, hogy segít a szegény embereken, és ha felnő, ő is pont olyan jó ember akar lenni, mint a milliárdos.
„Nem szabad abbahagynom”
„Amikor az embert lépten-nyomon megállítják, és gratulálnak neki a munkásságához, fényképezkedni akarnak vele, az minden alkalommal megható dolog. Ilyenkor azt látom, hogy az emberekből eltűnik minden negatív érzés, és tisztelettel, barátsággal néznek rám, ami visszaigazolás számomra, hogy jó, illetve hasznos dolgokat teszek értük. De vannak kivételes esetek, amik még engem is nagyon meglepnek. Amikor egy tini csak azért befizeti magát egy étterembe, hogy találkozhasson velem, az valahogy egy még magasabb szintű elismerés nekem… A gyerekek ugyanis még kevésbé tudják megjátszani magukat, mint a felnőttek. Ezek a különleges esetek mindig megerősítenek abban, hogy ha néha el is fáradok benne, nem szabad abbahagynom, amit csinálok.”
Sőt Zoli úgy érzi, az ilyen alkalmak sokkal többet tesznek hozzá a boldogságához, mint például egy újabb vagyontárgy, vagy exkluzív utazás.
Nekem már az emberi dolgok okoznak örömöt, és bevallom, ennél a kislánynál belülről könnyeztem.
Ha nem étteremben, vagyis egy nyilvános helyen vagyok, ráadásul társaságban, akkor nem csak a szemem pirosodik be, el is sírtam volna magam…” – vallja be Zoli.
Ösztönből segít
Zoli szerint egyébként veszélyes terep a közösségi média, ahol ő is aktívan tevékenykedik, ugyanis mindenki kap hideget-meleget. Ám szerényen megjegyzi, úgy érzi, ott is kivételes helyzetben van.
Az emberek nagyon kritikusak, elképesztő kommentek és negatív megítélés megy mindenről, mindenkiről, de valahogy úgy alakult, hogy nálam vajmi kevés a rosszallás, a személyes találkozásoknál pedig nulla.
Én azt tapasztalom, hogy nagyon szeretnek az emberek, és jó érzés, hogy mindig a hitelességemet emelik ki” – meséli. Nemrég bevallotta, ma is a volt feleségéért dolgozik.
Az üzletember megfogadta: sosem fog szerepet játszani. „Bevallom, a gyerekkoromból hoztam egyfajta megfelelési kényszert, de már rég elhagytam. Ösztönösen, jóindulatból teszem, amit teszek: segítek, ajándékozok, videózom. Persze nem titok, azért ehhez kell némi exhibicionizmus is, ami van is bennem – nevet fel. – De a lényeg, hogy jóra használom.”