Rubint Réka: „Remélem, a Jóisten ad nekem még időt, hogy a majdani kis unokáimmal játszhassak"
Miközben ifj. Schobert Norbi A Nagy Duett színpadán bizonyított, édesanyja, Rubint Réka súlyos betegséggel harcolt. Történetük erőről, összetartásról és reményről szól.
Kilenc héten át tartó izgalmak, látványos produkciók és könnyfakasztó pillanatok után ért véget a TV2 sikerműsora, A Nagy Duett. A finálé nemcsak a versenyről szólt: sorsok, személyes történetek és megható vallomások tették igazán emlékezetessé az idei évadot. Schobert Norbi és mestere, Lengyel Johanna elsöprő győzelmet arattak A Nagy Duettben. A fitneszházaspár fia és a Megasztár legutóbbi győztese szó szerint letarolta a mezőnyt, nem véletlen, hogy a zsűri szerint a fináléban nyújtott produkciójukkal a világ bármely színpadán megállnák a helyüket. És valóban: a Story magazin munkatársa testközelből élhette át a fiatalok diadalát, „kis Norbika” felnövéstörténetét, aki elsősorban családjának, mindenekelőtt beteg édesanyjának szeretett volna bizonyítani.
Ifj. Schobert Norbi: „Mindent megteszek édesanyám gyógyulásáért!”
Mint ismert, Rubint Réka négy éve küzd daganatos betegséggel, ami az egész család életét gyökeresen felforgatta. Bár a harc még mindig tart, a Schóbert–Rubint család rendíthetetlenül hisz a gyógyulásban. Réka csak néhány napja beszélt először nyilvánosan a megpróbáltatásairól, most pedig Norbi is megosztotta érzéseit a Story magazinnal.
„Olyan volt, mintha egy horrorfilmbe csöppentünk volna. Még most is számos feladat vár ránk, mindennap, minden percben összekapaszkodunk, de hiszem, hogy együtt erősebbek vagyunk.
Az elmúlt évek küzdelmei nagyon összekovácsolták az egész családot. Eddig is nagyon jó viszonyban voltunk, de talán most tanultuk meg igazán megbecsülni, értékelni egymást és az életet. A pillanatot. Hogy mindig, minden körülmények között ott legyünk egymásnak, és ne feküdjünk le haraggal a szívünkbe, hisz sosem lehet tudni, hogy mit hoz az élet.
Amiben tudok, segítek az édesanyámnak, és minden megteszek azért, hogy meggyógyuljon. A műsorban való győzelmem is leginkább neki szólt. Hogy inspiráljam, boldog legyen, büszke legyen rám!”
Rubint Réka betegsége nem végállomás, hanem feladat
Emberpróbáló időszak áll Rubint Réka mögött. Kiderült, hogy egy ritka és agresszív rosszindulatú betegséggel, lágyrész- szarkómával küzd.
„Amíg a fiam teljes erőbedobással gyakorolt A Nagy Duettre, közben az érettségire tanult és a felvételire készült, addig én kemoterápiára jártam. Szavakba önteni nem tudom, hogy mennyire büszke vagyok rá. Hihetetlenül erős, kitartó. Egy igazi harcos, példakép számomra. Ha ő győzött, én is fogok. Most rajtam van a sor! – jelenteti ki lapunknak elszántan Rubint Réka. – Soha nem volt más opció a fejemben, de tény, hogy alázattal és tisztelettel kell ezzel a betegséggel megküzdeni.
Azt az utat járom, amit a Jóisten kijelölt nekem, és nagyon remélem, hogy ad nekem még időt és lehetőséget arra, hogy a családommal legyek és a majdani kis unokáimmal játszhassak
– mondja Rubint Réka, aki ma már tudja, mi a helyes út. – Egy hétvégén hat-nyolc fellépést nyomtam le, 2000 kilométert mentem. Volt, hogy a sofőr az ölében vitt be, mert nem tudtam lábra állni. A gyulladáscsökkentőt energiaitalban oldottam fel, hogy legyen erőm, de a fájdalmamat csillapítani tudjam. Azt hittem, halhatatlan vagyok...” – ismeri be Réka.
Úgy véli, a Jóisten így is kegyes volt hozzá: betegségére nem végállomásként, hanem feladatként, élete egyik legnagyobb leckéjeként tekint, amelyből jelesre fog vizsgázni.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu