Mácsai Pál számára természetes, hogy két hét múlva már ő az Örkény színház igazgatója. „Ez egy előkészített fordulat. Ezért kértem egy évvel korábbra a pályázat kiírását. A világban így megy, operaházakban már három évvel a váltás előtt megvan a következő igazgató, és együtt dolgozik az elődjével. Így szakszerű” − magyarázta Mácsai Pál a Nők Lapjának adott interjújában.
Felmerül a kérdés: vajon lesz-e valamilyen rituális lezárása az igazgatói érájának? Egy pohár pezsgő, némi merengés − dobta fel a labdát a magazin újságírója. „Az elmerengésen túl vagyok. Szűk három évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy a következő periódust nem én fogom igazgatni, mert a színháznak is ez az érdeke, és nekem is. Ezt megelőzően elég hosszan mérlegeltem, ennek volt része a merengés is.
Nincs bennem veszteségélmény, annak a megnyugtató örömét érzem, hogy az Örkénynek nemcsak múltja és jelene van, hanem lehet szép jövője is.
A társulat mellett természetesen Gáspár Máté és Polgár Csaba személye miatt látom ezt biztosítottnak, ők fogják vezetni a színházat. Én pedig játszani fogok, rendezni is, ha rám kerül a sor, és lehet rám számítani, ha fölmerül valami, amiben segíthetek. Számomra ez újrakezdés, várakozással tölt el, dinamizál. A jelenlegi hangulatom, ha különös is, hasonlít a tizenhét-tizennyolc éves kori kedélyemhez. Akkor zsongott a fejem attól, hogy mi mindent akarok csinálni” − mondta Mácsai, aki tényleg nem fog unatkozni: a tanítása és az írásra is több időt szeretne fordítani.
További részletek a legfrissebb Nők Lapjában!
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu