Már A Nagy Ő első adásában is lehetett érzékelni, hogy Antal Ginát egészen más fából faragták, mint a riválisait. Ő a csillogó szemek és kedves szavak helyett azzal érkezett Stohl András elé a villába, hogy kellene mellé egy férfi, aki kihúzza odahaza a kukát. Azt hinnénk, a kissé gőgösnek tűnő szőkeség csak viccelt, de a vele készült interjúnkból hamar kiderül, hogy ennek a fele sem tréfa… Mivel Gina szülei nagyon elfoglaltak voltak, kislányként a legtöbb időt a nagyszüleivel töltötte. A mamája készítette fel a nagybetűs életre.
„A nagymamám konzervatív nő volt, és engem is így nevelt. Megtanított főzni, mosni, vasalni. Neki természetes volt, hogy ez egy nő dolga.
Sőt még a kertészkedést is ő csinálta a papám helyett. A nagypapámnak egy dolga volt: kivinni a szemetet. Illetve a cipőket is ő pucolta tisztára. Szóval innen jön nekem az, hogy egy férfi húzza ki a kukát, és az is, hogy szóba sem állok olyan emberrel, akinek koszos a cipője” – kezdte a Storynak Gina, aki A Nagy Ő-villában még jó barátságot ápolt Kiara Lorddal.

Nagyija szigorú erkölcsi szabályokat is állított. Szerette volna, ha a kis unokája szűzen megy férjhez, és azt is, ha a házassága egy életen át kitart. „Hát ebből a kettőből egyik sem sikerült, mégis rengeteg mindent viszek tovább a tanításaiból” – mondta meghatottan a jégszőke szépség, aki most is nagymamájával él együtt, bár elég különös formában…
A Nagy Ő Gináját régomódi lánynak nevelték
Noha nagymamája intelmei ellenére Gina randizgatott, mielőtt férjhez ment, így is egy kezén meg tudja számolni a partnereit. „Nekem mindig is több idő kellett ahhoz, hogy közelebb engedjek valakit magamhoz. És ha valakinek nem olyan volt a hozzáállása, ami nekem tetszett, nem folytattam az ismerkedést. De akkor sem, ha nem volt meg első látásra a vonzalom. Mert attól még, hogy nekem több idő kell az intimitáshoz, fontos, hogy tudjam, megvan köztünk kémia.
Emlékszem, a férjemet már piszkálták a barátai a kapcsolatunk elején, hogy nem történik köztünk semmi, és hogy lépjen már valamit, nehogy azt higgyem, nem kíván, vagy nem akar eléggé.
Beszéltünk is akkor erről, és mondtam neki, hogy még nem tartunk ott, ő pedig ezzel abszolút egyetértett, és kivárt.” Bár nem lett happy end a vége, tizenöt boldog év és az ötéves kisfiuk örökre összeköti őket.
A Nagy Ő-ben sem játszott szerepet
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Csók jöhet
Három évvel a válása után Gina ma már készen áll az új szerelemre, de vannak alapelvárásai. „Nekem nagyon fontos, hogy tiszteljék az időmet, egy férfi legyen pontos, figyeljen arra, hogy minek örülnék. Itt egy pillanatra eszembe jut András, aki direkt olyan helyekre vitt randizni, ami a komfortzónámon kívül esett. Például tudta, hogy nekem az nincs rendben, hogy ő kedvtelésből állatokat öl, mégis egy vadászházban kötöttünk ki… – mondja Gina.

Azt is leszögezi, ő bizony nem fut egy férfi után sem.
„Én biztos nem fogok írogatni, valaki ideje vagy figyelme után kuncsorogni. Az udvarlás a férfi dolga szerintem. De nagy igényű sem vagyok. Nekem nem kell pláza, wellness. Jöjjön értem autóval, és vigyen el kirándulni.
Rögtön sok mindent le tudok szűrni a vezetéséből. Például, hogy ad-e a piros lámpánál aprót a hajléktalannak, vagy beengedi-e a másik autóst. A sétánál pedig hamar fény derül rá, hogy szereti-e a természetet, és tud-e kapcsolódni hozzá – neveti el magát az édesanya, akinél a csók akár már az első randin is megtörténhet. – A csók jöhet, de a szex már más. Bárki bármit mond, egy együttlét igazán jó akkor lehet, ha van kötődés. Lehet bármilyen technikás egy férfi, egy nőnek sosem lesz olyan jó vele, mint akivel szeretik egymást. Egyszerűen azért, mert mi, nők érzelmesebbek vagyunk. És ezt nem kell tagadni.”
Gina kisfia ötéves
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Antal Gina inkább örökbe fogadna
De nem csak az erősebbik nemmel, az édesanya magával is kritikus, jól tudja, hogy nem egyszerű a személyisége. „Vágyom rá, hogy legyen párom, aki elfogadja és szereti a fiamat is – mondja Gina, aki sokat küzdött a fiáért, és a várandóssága alatt magányosnak érezte magát. – Van az mondás, hogy soha ne mondd, hogy soha, de őszintén, nekem nem lenne gond, ha az új párommal már nem lenne közös gyerekünk. Amúgy mindig vágytam egy kislányra is. A volt férjemmel be is jelentkeztünk örökbefogadásra, de közben megfogant a kisfiam. Ezt a vágyamat még szívesen megvalósítanám valakivel.
Szerintem két ember között nem genetika, hanem a szív alakítja ki az igazi köteléket.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




