Hazai sztár

Rózsa György pikáns titkot árult el Kylie Minogue fellépéséről

A legendás tévés éppen hatvan esztendeje készít tévéműsorokat. Nevéhez olyan felejthetetlen tévéműsorok kötődnek, mint például a Kapcsoltam, a Bűvös hatos, a Zsákbamacska és a Top-Show. Mi most az utóbbi kulisszái mögé pillanthatunk be.

Annak idején Rózsa Györgynek a hazai sztárok mellett harmincegy világsztárt is sikerült hazánkba csábítania, akik számtalan izgalmas pillanatot szereztek nemcsak a nézőknek, hanem a stábtagoknak is.

Közelharc a rejtett kameráért Kylie Minogue fellépése alatt

A műsor adásait mindig telt házas közönség előtt, a Budapesti Operettszínházban rögzítették. A felvételek előtt az operatőrök ádáz harcot folytattak egymással, mert senki sem szeretett volna a színpad hátsó részét takaró körfüggöny mögé rejtett kameránál dolgozni, ami egy kis nyíláson át hátulról vette a szereplőket és szemből a közönséget. Mivel a hely ott nagyon szűk és levegőtlen volt, az operatőrök ellenálltak. Ám egyszer fordult a kocka, és a fiúk mindenáron a kis zugba akartak kerülni. „A kamerapróbán értettem meg, hogy miért. Az adás világsztár vendége az akkor még szárnyait bontogató ausztrál csillag, a ’Pop Hercegnője’, a The Loco-Motion és még számtalan világ­sláger előadója, Kylie Minogue volt. A két színes bőrű, kigyúrt férfi táncos között olyan érzéki tánccal gyújtotta lángra a színpadot, hogy a lányok-asszonyok alig tudták féken tartani udvarlójukat, férjüket. Képzelhetik, a tőle csak néhány méterre, a függöny mögött epedező operatőr állapotát! Mert hát elölről, szemből se volt hideg fejjel, szenvedély nélkül bámulható a szőke szexbomba kígyómozgása, no de hátulról! Különösen, ha az operatőr a dereka alatti hibátlan részt is láthatta! – mesélte nevetve a műsor atyja. – Érdekes, a következő adásnál, amikor Udo Jürgens játszotta a zongoránál a Merci, Chérie című világslágerét, nem tolongtak a fiúk a hátsó kameráért. Ki érti ezt?”

Nézze meg Rózsa György dedikált képeit!

3 fotó

Tuti tipp a leendő énekeseknek

A pop walesi világsztárja, Bonnie Tyler immáron sokadik virágkorát éli. Színes pályafutása alatt hazánkban is többször járt, de először Rózsa Györgynek sikerült Budapestre csábítania. „Miután rekedtes hangján elkezdte énekelni az It’s a Heartache című örökzöld slágerét, vele énekelt a közönség is, ahogy a többi dalnál is. Amikor végre hosszú vastaps után a közönség leengedte a színpadról, bemehettem hozzá az öltözőjébe. Vittem a Rózsa Produkció szokásos rózsaszálát, megköszöntem a varázslatos fellépését, és megígértem, hogy egyetlen pillanatot sem vágunk ki a műsorából. Nem akartam tovább zavarni, de ő kedvesen érdeklődött, kik voltak előtte a műsor sztárvendégei. A kellemes beszélgetés végén feltettem neki a biztos már ezerszer hallott kérdést: mi a titka különleges, rekedtes hangjának? – anekdotázik a tévés. Bonnie azonban megviccelte Rózsa Györgyöt. – ’Ó, ez nem titok! Mindennap három csomag cigi és egy üveg whisky!’ Ezt válaszolta nekem nevetve. Persze a felvételt követően utánanéztem a különleges adottságnak. Rekedtes hangját igazából egy hangszálműtét utáni megerőltetésnek köszönheti.”

Titokzatos eltűnés a show után

Al Bano és Romina Power­ fülbemászó örökzöldjét, a Felicità-t – ami magyarul boldogságot jelent – a mai napig sikerrel játszák a rádióállomások. A sztárpár boldog és sikeres volt. Négy gyerekükre pedig nagyon büszkék. Budapestre is kéz a kézben érkeztek Ylenia nevű lányuk társaságában. Rózsa György így emlékszik a látogatásukra. „A gyönyörű Romina varázslatos szépsége és Al Bano fantasztikus olasz tenorja óriási siker volt a show-ban. A felvétel után a műsor szponzora meghívta az álompárt és lányukat, valamint a stáb vezetőit egy budai étterembe. Világsztárokhoz méltó fogadtatás volt virágesővel, lufikompozíciókkal, zenés bevonulással, elképesztően egzotikus ételekkel, italokkal. Csupa fény, pompa, boldogság! A vendégek alig tudták levenni a szemüket Romináról és páratlanul szép lányáról.” Az álom azonban néhány héttel később rémálom lett. Ylenia titokzatos módon eltűnt New Orleansban. A szülők azonnal Amerikába utaztak, de hiába. Egy férfi látni vélte, ahogy a fiatal lány a Mississippi folyóba ugrik, de ezt a lehetőséget sem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani, ahogy a drogos befolyásoltságot sem. A tragédia a sztárpár kapcsolatára is árnyékot vetett. Elváltak, sokáig a másikat hibáztatták a történtekért, és évekig kerülték egymást. Romina az alkoholba, Bano a munkába menekült. „Pedig itt, nálunk még minden felicità volt” – tette hozzá szomorúan a tévés.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!