Hazai sztár

A Nagy Ő Pannája az evésbe fojtotta bánatát: „A kutyáimnak és a pizzának éltem”

Pálfi Anna operaénekesnő tavaly ősz elején úgy költözött be A Nagy Ő villájába, hogy volt rajta plusz öt-hat kiló. Mire véget ért a forgatás, mind leolvadt róla.

A Nagy Ő szereplőjére, Pálfi Pannára is igaz, hogy sokat ingázik a súlya: hol lead pár kilót, hol pedig a duplája jön vissza. Úgy látja, hogy a fogyása – vagy éppen hízása – mögött lelki okok húzódnak, és amióta erre rájött, sokkal megengedőbbek magával. „Úgy gondolom, hogy a legtöbb hízás hátterében komoly lelki gondok húzódnak, tehát hogy van valami ’susmus’ amögött, hogy az ember lánya egyszer csak elkezd többet enni… Az én esetemben is így volt. Tavaly januárban lett vége a kapcsolatomnak, kint voltam Olaszországban, egyedül éreztem magam, kissé depressziós voltam, amit zabálásba fojtottam. A kutyáimnak és a pizzának éltem… Majd hazajöttem, elkezdtünk forgatni, és csak úgy olvadtak le rólam a kilók! Egyrészről alig ettem, úgy izgultam, plusz napi tizenkét órákat voltunk talpon, ami komoly fizikai megpróbáltatás volt” – magyarázza Panna, rajta bukott el Kiara Lord és Antal Gina barátsága.

A Nagy Ő előtt picit máshogy nézett ki

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Palfi Panna ( La DIVA) (@palfi_panna_ladiva) által megosztott bejegyzés

Pálfi Panna önbizalmával nincs gond

„Nem tagadom, tetszett, hogy egyre vékonyabb és vékonyabb vagyok, aztán elkapott a gépszíj. A fejembe vettem, hogy mire adásba kerül a műsor, formába hozom magam. Elkezdtem még többet jógázni, masszívan koplalni. Nekem bejött ez az időablakos böjt. Megválogattam, mit mikor eszem, egyébként ebben a tesóm (Pálfi Gergő korábban szerepelt az Exatlon Hungaryben – a szerk.) hatalmas segítségemre volt, ­például hogy milyen egészséges nasival fojtsam el az éhségrohamomat. Aztán teltek a hetek, hónapok, és még többet fogytam!” – újságolja büszkén.

A Nagy Ő forgatása ­végére megváltozott Pálfi Panna alakja

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ez a nagyobb súlyvesztés milyen hatással volt az önbizalmára. Nevetve meséli:

„Szerintem az a műsorból is lejött, hogy én pluszkilókkal vagy azok nélkül, de ’kipakolom’, amim van… Az önbizalmammal nincs nagy gond, most pláne nincs!”

Kiemelt kép és fotó: TV2

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!