A nemrég elhunyt Fenyő Miklós és Dolly kapcsolata évtizedeken átívelő, hullámhegyekkel és -völgyekkel teli szakmai és baráti viszony volt. Dolly 1980-ban csatlakozott a Hungária együtteshez, habár ők ketten korábban is ismerték egymást. Az zenekar 1983-ban felbomlott, a két zenész azután 11 éven át nem szólt egymáshoz.
Belső feszültségek
Olyannyira, hogy még csak nem is köszöntek egymásnak, ha valahol összefutottak, átnéztek a másikon. Aztán Friderikusz Sándor 1994-ben megpróbálta a lehetetlent, kibékíteni őket. Akkor a stúdióba először Fenyő Miklós érkezett, aki így emlékezett vissza a Hungária felbomlására. „A történet valahogy arról szólt, hogy az együttes tagjai és köztem egy bizonyos kérdésben egyet nem értés alakult ki. Kicsit feszült volt már a helyzet amúgy is” – mondta Fenyő.
Friderikusz szerint egykor arról írtak a lapok, hogy Miki nem akart Nyugat-Berlinbe utazni velük koncertezni, ezen sértődött meg mindenki. És hogy készült Fenyőről akkor egy dokumentumfilm. „Egyértelmű volt, hogy nem rólam készül kizárólag, hanem ez majdan mindenkiről ugyanúgy fog szólni, mint rólam, csak éppen velem kezdték volna el − mondta erre Fenyő. – De ennek szerintem vajmi kevés befolyásoló hatása volt a kialakultakra. Indulatok ma már nincsenek bennem ezzel kapcsolatban.”
A csapat elutazott, Miki maradt, a Hungária feloszlott.
„Tudni kell azt, hogy óriási siker volt a Hungária azokban az években, és a siker feszíti a belső helyzetet is. Akkor biztos, hogy úgy éreztem, innen tovább nem megy, mert ha most itt azt mondom, hogy tessék, akkor utazzunk és csináljuk, akkor innentől kezdve már nem én vezetem az együttest. Innentől kezdve már csak egy része vagyok, és az akkori énemmel nagyon nehezen tudtam volna azt elviselni… Azt mondtam, hogy na, akkor ebből elég… Azt hiszem, úgy istenigazából egy-két év volt az, amikor senkivel nem beszéltem a csapatból.”
Csak azért sem!
Aztán a többiekkel elkezdett beszélgetni, de Dollyval nem. „Amikor erre a válásra sor került − indokolta Miklós –, akkor talán ő volt a legfájóbb ebben az egészben. Szóval bennem három évig az volt, hogy amit Dollyval tulajdonképpen szinte gyerekfejjel tervezgettünk ott, a Szent István park környékén, az most mind a kettőnknek megadatott. Ennek talán egy kicsit több, nagyobb összetartozást kellett volna eredményeznie.”
Aztán megindokolta, miért akar békülni Dollyval.
„Magunkkal vigyük a sírba a haragot? Minek? Én nagyon szeretem Dollyt. Nagyon szeretem. Az első pillanatban azért is tudtam rá ennyire haragudni egy-két évig, mert nagyon-nagyon szeretem őt.”
Beállított hát Dollyhoz egy csokor virággal a békítő, Friderikusz. A csokorban Fenyő szemüvegével, Dolly így rögtön tudta, hogy kitől jött a bokréta. Kiderült, 11 év alatt összefutottak azért.
„Siófokon volt, a szemem sarkából láttam, hogy Miki állt ott, de ő se nézett rám, úgyhogy mind a ketten továbbra is mereven a színpadot néztük. Hogy miért tartott ilyen sokáig? Szerintem az ő részéről meg az én részemről volt bennünk egy ilyen most már csak azért sem…”
Mi lett volna, ha…
A fenti beszélgetést Dolly a stúdión kívül hallgatta végig, majd ezen a ponton jött a nagy találkozás. Mégpedig puszival. Szemmel láthatóan zavarban voltak, de meg is hatódtak. Dolly is felfedte az érzelmeit, elmondta, mi bántotta. Azt mondta, 1980 előtt is ismerte Mikit, de a zenész nem kereste. „Én úgy gondolom, hogy csak ’80-tól lett rám szükség, mert hát akkor kellett egy nő a bandába. Rettenetesen megrázott engem az, amikor értesültem róla, hogy már nem vagyunk a Hungária együttes tagja. És nemcsak rólam szól ez a történet, hanem valamennyiünkről. Ez egy olyan lelki megrázkódtatás volt számomra, ami hosszú-hosszú éveken keresztül eltartott.”
Friderikusz ezen a ponton megkérdezte, hogyha most nem hozza össze ezt a találkozást, akkor ők, ketten soha nem békülnek ki?
„Azok után, hogy egy párszor elmentünk egymás mellett, úgy gondoltam, hogy a büdös életben soha. Szóval így fogunk sírba szállni, hogy soha az életben.”
„Amikor nem beszéltünk, akkor is szerettem”
„Amikor nem beszéltünk, akkor is szerettem”
Dolly Fenyő halála után a Pop, kaja satöbbi című podcastban így emlékezett vissza a „haragszomrád” 11 évére. „1964 óta ismerem, sokat próbáltunk együtt, sokat léptünk fel együtt, és van egy kölcsönös, nagyon-nagy tisztelet és szeretet a másik iránt. Volt, amikor nem beszéltünk, de az a helyzet, hogy amikor nem beszéltünk, akkor is szerettem. Ő is ugyanígy volt vele, nem beszéltünk, így mentünk el egymás mellett, hogy összeért a vállunk, de nem néztünk egymásra. Gyerekesek voltunk, de akkor nagyon meg voltunk sértve. Akkor is szerettem, szeretet van bennem iránta, méghozzá nagyon komoly szeretet.”
Kiemelt kép: Archív
