Hazai sztár

Dobos Evelin kórházba került Thaiföldön: „Hat órán át voltam infúzióra kötve”

Dobos Evelin és rendező-producer férje, Kovács Dániel Richárd nemrég jöttek haza Thaiföldről, ahol sajnos több rossz élményben is volt részük. Például csúnyán átverték őket, illet­ve a színésznő egy rövid időre kórházba is került. Mégis, mindezek ­ellenére Evelin azt mesélte a Bestnek, ez volt életük egyik legjobb utazása.

Azt már hónapokkal az utazás előtt eldöntötték, hogy az ünnepeket és az új év első napjait Thaiföldön töltik majd, ennek ellenére csak az utolsó pillanatban tudták lefoglalni a repülőjegyeket. „Szinte már elviselhetetlenül sűrű időszakunk volt… Ami jó! – neveti el magát Dobos Evelin. – Szeretjük, amikor pörög minden. De emiatt kénytelenek voltunk last minute intézni a jegyeket és a szállásokat.”

Csodásan kezdődött

Általában nem szoktak előre szállást foglalni, de az ünnepi időszak miatt ezúttal kénytelenek voltak. „Vándoroltunk, az első két napot Bangkokban töltöttük – oda érkeztünk –, azt követően pedig nagyjából négynaponta továbbálltunk egy új helyre.

A kedvencük, ahova én már régóta vágytam, és ami egy hetet vagy akár kettőt is megért volna, Chiang Mai volt. Ott töltöttük a karácsonyt. 24-e délután ellátogattunk a Changthong Heritage Parkba, ahol Thaiföld ősfáit és növényeit gyűjtötték össze, egyszerűen varázslatos volt! Leírhatatlan, milyen energiák működnek ott. Nekem potyogtak a könnyei

– meséli lelkesen Dobos Evelin. – De jártunk a térség legszentebb templomában is, ahol mi is kiakasztottunk egy harangot, amire előtte felírtunk egy kívánságot. A hívők szerint ahogy a szél megszólaltatja ezeket a kis harangokat, beteljesülnek a vágyak. Mi is kívántunk. Ezt követően utaztunk tovább Phuketre, és jött a feketeleves…”

5 fotó

Átverték őket

Noha rengeteg képet láttak a phuketi szállásukról, és az értékelések is kimondottan jók voltak, csak akkor derült ki, hogy átverték őket, amikor megérkeztek oda.

„Csúnyán becsaptak minket. Ráadásul előre ki kellett fizetnünk! Irdatlan kosz volt, penész mindenütt, a zuhanyzóba papucsban sem álltam volna be. Egy percet sem maradtunk, pedig azért mi Danival elég lazák vagyunk. Egyből írtunk az ügyfélszolgálatnak, de persze kérdéses volt, visszakapjuk-e a pénzünket.

Illetve azonnal elkezdtünk másik szállás után nézni. Ekkor tudtuk meg, hogy Phuket keleti részét nem is ajánlják. Már mi sem… Szóval hívtunk egy ­taxit, aki átvitt minket egy nyugati oldalon lévő szállodába, amit közben gyorsan lefoglaltunk. Először csak egy éjszakára, hátha az is átverés. De szerencsére nem az volt, így hosszabbítottunk. És ami jó hír, másnap visszautalták a pénzt a számlánkra.”

A szilvesztert már Railay ­beach-en töltötték, ez volt az utolsó olyan állomásuk, ahol előre le volt foglalva a szállás. „Egyébként ott található a világ egyik legjobb tengerpartja, a Phra Nang beach! Nagyon különleges sziklái vannak. Meg is másztam az egyiket, amit Dani le is filmezett! Ezt követően újra kalandorüzemmódba kapcsoltunk.”

Parazita, vírus vagy baktérium?

Mivel mindketten szeretnek enni, és kifejezetten rajonganak a gasztronómiáért, a kint töltött hetek alatt amit csak lehetett, megkóstoltak. Egészen addig, amíg Dobos Evelin gyomorrontást nem kapott…

„Iszonyú lázam volt, semmi nem maradt meg bennem, és rettentően gyenge voltam.

Felhívtuk a biztosítási kötvényszámon található telefonszámot, és egy órán belül visszahívtak, hogy várnak minket a tőlünk ötszáz méterre lévő klinikán. Azonnal vért vettek. Az volt a kérdés, hogy parazita, ­vírus vagy baktérium okozza-e a tüneteket. Ezt csak levett vérből tudják meghatározni. Mi arra számítottunk, hogy másnapra meg is jön az eredmény, de mivel saját laboruk volt, 10 perc alatt meg is tudtuk a választ. Szerencsére az utóbbi…

Hat órán át voltam infúzióra kötve. És ami érdekes, hogy Danival ugyanazt ettük és ittuk, neki meg semmi baja nem volt.

De mondták, elég, ha csak a szám sarkához emelem a kezem, és megtörténhet a baj. ­Viszont azt el kell hogy mondjam, ilyen szintű ellátásban még sosem volt részem! ­Figyeltek rám, gondoskodtak rólam, a főorvos húszpercenként rám nézett, a nővérek meg ötpercenként. Még napokkal később is írtak, jobban vagyok-e, tudnak-e segíteni. Igazából mi már másnap elutaztunk Koh Yao Yaira. Sokkal jobban voltam, tudtam fürdeni, robogózni, és nem kívántam mást, mint a rántott húsos szendvicset. És Dani elintézte nekem! Az egyik étteremben süttetett nekem csirkét, és onnantól azt ettem reggelire, ebédre és vacsorára.

Anyukám kérdezte, mit készítsen nekünk, ha hazaértünk, és mondtam neki, rántott húst! Teljesen rákattantam.”

Gyíkok közt

Két éve, amikor Phra Nangon jártak, már összetalálkoztak pár varánusszal a parton. „Maradjunk annyiban, hogy élénken él bennem az emlék – mondja nevetve Evelin. – És most, az első alkalommal, hogy lementünk strandolni, amint leraktam a törölközőket a homokba, megint megjelentek. Mindenki szétszéledt, persze mi is arrébb mentünk, ami jó döntés volt…”

Kiemelt kép és fotók: Archív

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story Receptek és Rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!